Tacchino
2013. március 02. írta: charliefirpo1

Tacchino

Pizza péntekek egyikén vetettem számot épp, milyen pizzákat is sütöttünk eddig, mikor is, ahogy az már csak lenni szokott, bevillant hogy hát basszus a tacchino kimaradt!

taccino_uj_1.jpg


Ez most így valakinek nem mond semmit, valakinek meg nagyon is. Akinek nagyon is, az tudja, hogy melák barátunk kedvencéről van most itten szó, akiknek meg nem, azoknak a magyarázat kedvéért, az ott csirkemáj. Erről szól a dolog, pizza csirkemájjal. Kedvenc kis sörözőnk (amit eléggé gyaláznak a neten, csak most láttam, nem is értem, a kőbunkó pincért már nem láttam jóideje :) étlapjának oszlopos tagja, én speciel a csirkemájas pizzát csak így ismerem. A kitalálója némi fogalomzavarban szenvedhetett, mert a tacchino ahogy nézem „pulykát" jelent (pulykamájhoz nekem túl kicsinek tűntek a darabok).

tacchino.jpg

Gondolom ott állt meg a brainstorming annak idején, hogy nevezzük el valami olaszosnak...
De hát ne gyalázzuk, mert mi szeretjük a helyet, a pizza, jó (pedig válogatós vagyok), a tacchino meg nekünk már fogalom.
Követve az alapkoncepciót, azaz tejfölös alap, csirkemáj, szalonna, ha hozzá igazítjuk a fűszerezést, mindegyiknek a „barátját", a májhoz a petrezselymet, borsot, a tejfölbe a fokhagymát, és persze kolozsvárit használunk, hát, nem fogunk csalódni. Nem kell túlzásba vinni semmit, a szalonna is nehéz, a máj is, a kettő együtt meg pont elég egy esti filmezős pizzához. És végre valami tejfölös alap, nem csak mindig paradicsom!

Pizzatésztához recept itt: pizza

Csirkemáj

15-20 dkg csirkemáj, kisebb darabokra, csíkokra vágva,
1 csokor petrezselyem, a szárait is aprítsuk fel,
1 kisebb szárított csili,
2 gerezd fokhagyma, felaprítva,
Durvára őrölt fekete bors,
Só,
Kacsazsír vagy olívaolaj a sütéshez,
2 zacskó mozarella,
8-10 dkg kolozsvári, vagy más jobb fajta húsos szalonna, kis kockákra vágva

Fokhagymás tejföl


2 dl tejföl,
1 gerezd fokhagyma, lereszelve,
Fekete bors,
Só,
Olívaolaj,

 

Hevítsünk fel egy nagyobb serpenyőt, olvasszuk fel rajta a kacsazsírt. Dobjuk rá a májat, szórjuk meg borssal, nagy lángon néha átforgatva pirítsuk körbe. Közben adjuk hozzá a fokhagymát, felaprított petrezselyem szárat, csilit, és a végén kevés sót.

pizza_taccino_máj_serpenyőben.jpg
A tésztát nyújtsuk ki, locsoljuk meg kevés olívaolajjal, kenjük meg vékonyan a fokhagymás tejföllel, majd tépkedjük rá a lecsepegtetett mozarellát.
Tegyük a tetejére a májdarabokat, felkockázott szalonnát. Tekerjünk rá még egy kevés fekete borsot, és toljuk forró sütőbe (hőlégkeverés, alsó polc) 10-12 percre, vagy ameddig szépen meg nem pirul minden.
Végül szórjuk meg felaprított petrezselyemlevéllel, kanalazzunk még rá egy kis tejfölt.

taccino_uj_2.jpg

És a haladóknak; hajtsuk félbe a szeletünket. Hihetetlen, de a wikihow-n már erre is van útmutató...

pizza_taccino_kész_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr565113231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása