Nemrég írtam a bárányburgerről, erre már megint a bárány, előre is elnézést. Pedig amúgy nem is eszünk sokszor.
Szépen végigvettem mindent a haltól a marhán át a csirkéig egyébként, de valahogy a báránycomb bizonyult most több szempontból is a legjobb választásnak. Nem nagy macera, ha bent van a sütőben nem kell túl sokat foglalkozni vele, viszonylag hamar elkészül, simán elég 5-6 embernek, úgy, hogy még marad is. És persze egészben sütve még nem próbálkoztam vele.
Jamie Olivernek az egyik bárány receptjét néztem ki, rozmaringgal, citrommal, fokhagymával, szóval a klasszikus bárány fűszerezés.
Sütésre 200 fokot írt, ami végül be is jött, bár a sütési időt ki kellett tolni kicsit. Most először használtam maghőmérőt, ha nagyobb húsokat egészben szeretnénk sütni igen hasznos lehet. Szépen be van rajta jelölve, mit meddig kell sütni, de persze nem kell hozzá túl nagy kutatómunka sem, ha nem lenne a jelölés. A nagy többség 75-80 fokot említ, ha jól átsült báránycombra vágyunk. Én kibékültem volna a rozéval is simán, de mivel nem csak én ettem, ezért végül a kompromisszumos 77,5 fok lett. Ahogy néztem, illetve talán látszik is majd, ez a „pontjó” kategória, kicsit tovább sütjük talán már kiszáradt volna, ha meg kevesebb ideig, akkor én járok jól, mert tuti rozé lesz. Így viszont nyoma sem volt a rózsaszínnek, viszont olyan puha volt a hús, mint egy jól megsült csülök. Szóval eltaláltuk, nem száradt ki, pont jó lett, „öröm é bódottá”, jó kis szombat esti vendégváró fogás.
Recept, öt-hat főre
Bárány, mártás
Egy, kb 2-2,5 kg-os báránycomb, megmosva, szárazra törölve,
1 gerezd fokhagyma, felaprítva,
2 rozmaring ág levelei, felaprítva,
1 citrom reszelt héja,
1 csokor petrezselyem szára, felaprítva,
Durvára őrölt fekete bors, kb. fél evőkanálnyi,
Nagy szemű tengeri só, kb. fél evőkanálnyi,
3-4 evőkanálnyi olívaolaj,
1 fej vöröshagyma, meghámozva, negyedekre vágva,
1 nagyobb sárgarépa, nagyobb darabokra vágva,
1 szárzeller, nagyobb darabokra vágva,
1 dl száraz fehérbor,
1,5-2 dl víz,
Púpozott teáskanálnyi liszt
Rozmaringos sült krumpli
Fejenként 2-3 szem kifliburgonya,
3-4 rozmaring ág levelei,
Egy fej fokhagyma, gerezdekre szedve,
Frissen őrölt fekete bors,
Tengeri só,
Olívaolaj
Mentás tejfölös mártogatós
Evőkanálnyi felaprított mentalevél,
Egy csokor petrezselyem levelei, felaprítva,
Teáskanálnyi olívaolaj,
Fél citrom leve,
4 dl tejföl
A báránycombról vágjuk le a nagyon zsíros részeket. A felaprított rozmaringot, fokhagymát, reszelt citromhéjat keverjük össze az olívaolajjal, dörzsöljük alaposan a húsba, majd szórjuk meg bőven frissen őrölt fekete borssal, nagy szemű tengeri sóval is.
Egy tepsit kenjünk ki még egy kis olívaolajjal, tegyük bele a feldarabolt hagymát, répát, szárzellert. Tegyük a zöldségekre a báránycombot, öntsünk alá egy deci fehér bort, majd toljuk 200 fokra előmelegített sütőbe jó másfél órára. (Egészen pontosan 1 óra 40 perc lett nálam, mire a két és fél kilós comb legvastagabb részénél a csont mellett elérte a 77,5 fokot.) Közben locsoljuk meg párszor az összegyűlt szafttal, ha le akarna kapni, öntsünk alá kevés vizet.
Ha kész a comb vegyük ki, csomagoljuk be alufóliával, hagyjuk pihenni 15 percet. A megsült zöldségeket félretehetjük köretnek. A megmaradt szaftot öntsük lábasba, kis lángon forraljuk össze másfél deci vízzel (ha nagyon sós lenne, adhatunk még hozzá vizet).
Közben a tepsit is tegyük tűz fölé, öntsünk bele egy nagy kortynyi bort, ez majd feloldja ami még odaragadt esetleg. Öntsük ezt is a szafthoz, keverjük csomómentesre benne a lisztet, sűrítsük be kissé, majd szűrjük le.
Miközben a bárány sül, a krumplit főzzük meg héjastól sós vízben. Hámozzuk meg, törjük vagy vágjuk kisebb darabokra, tegyük sütőpapírral bélelt tepsire. Szórjuk meg rozmaringlevéllel, sóval, borssal, dobjunk rá 5-6 gerezd fokhagymát (héjastól, kicsit roppantsuk meg előtte). Locsoljuk meg olívaolajjal, és tegyük forró sütőbe ameddig aranybarnára nem pirul (kb. 15 perc 250 fokon hőlégkeverésen, ameddig a bárány pihen, ez pont megsül).
A mártogatóshoz aprítsuk fel a petrezselyemlevelet, mentát, keverjük össze tejföllel. Csipetnyi sóval, pár csepp olívaolajjal és citromlével ízesítsük.