Zöldborsóleves, csipettke
2011. július 11. írta: charliefirpo1

Zöldborsóleves, csipettke

 

 

 Na ez lett az a leves, amit a múltkori grillezés melléktermékeként keletkezett „alapléből” főztünk. Mermivelhogy kurvajó lett az alaplé, le is fagyasztottam jó egy-másfél litert.

Ezt most szépen bedobtam a mikróba olvadni. Közben kevés olívaolajon 5-6 percre feltettem dinsztelni az apróra vágott fehér és sárgarépát. Hat perc után rászórtam a felkockázott, besózott, megborsozott csirkemelleket, majd a lángot feljebbéve, gyakran átkeverve enyhén megbarnítottam, aztán jött a negyedekre vágott gomba. Ezt is megfonnyasztottam kissé, végül pár félbevágott koktélparadicsomot adtam még hozzá és felöntöttem az alaplével. 20 perc csendes rotyogás után beleszórtam 30 dkg zöldborsót.

Akadt még egy kis csirkeszárny maradék tegnapról, ez is belekerült. További 10 perc bugyborékolás után hozzáadtuk a frissen „sodort” csipettkét, amit Évi gyurmázott készre miközben főtt a leves.

Ehhez 10 dkg lisztet egy csipet sóval, egy tojással, kevés vízzel simára gyúrtunk, majd bevizezett folpackban pihentettük fél órát. Aztán jött a gyurmázás, főzés, ahogy feljöttek már kész is volt. Sóztuk (az alaplé illetve a csirke már sós volt), borsoztuk. 

Ezt most nemtudom minek hívják, talán valamelyik bableves receptjénél találkoztam vele először, azóta majdnem minden levesnél használom. Kevés olívaolajon megpirítunk 1 gerezd fokhagymát 1 rozmaringág leveleivel, és ráöntjük a levesre. Ad neki egy jókora pofont. 

A végén meg még egy kis petrezselyem is rácsúszott persze. Jó sürű lett.

 
 
Kellbele ( 4 adag lesz belőle):
1 közepes méretű sárgarépa, kis kockákra vágva
1 fehérrépa, kis kockákra vágva
30 dkg zöldborsó
20 dkg kisebb csiperkegomba, negyedekre vágva
20 dkg csirkemell, felkockázva
1-1,5 liter húsleves alaplé
1 rozmaringág levelei,felaprítva
1 gerezd fokhagyma, felaprítva
5-6 evőkanálnyi Olívaolaj
Tengeri só
Frissen őrölt fekete bors
1 csokor petrezselyem, felaprítva
 
Csipetke
10 dkg liszt
1 tojás
Pár csepp olívaolaj
Pár csepp víz ha szükséges
Csipetnyi só

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr523058895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása