Bolognai Spagetti
2010. szeptember 06. írta: charliefirpo1

Bolognai Spagetti

 

Ami tulajdonképpen Bolognában nem is létezett sose, mint azt az imént megtudtam. Mindegy, nem is az lett volna a lényeg hogy ételtörténeti leckét vegyek. Inkább csak valami kevésbé macerásat akartam főzni, ami a nagytöbbségnek bejön és folyós nem pedig kopogós. Abból megint sok volt kicsit az utóbbi időben.
Most meg hogy lassan itt a szaridő elő lehet megint venni a ragukat, ki is néztem már egy párat. Tavaly volt egy többé-kevésbé sikeres próbálkozásom már a bolognaival, akkor ugye levelestésztába próbáltam meg beletömködni. Most viszont az igazi eredetit akartam úgy olaszosan. Erre nézem a wikipediát és aszongya hogy: „Bolognese is very popular outside of Italy it never existed in Bologna, where ragù is served always with the local egg pastas tagliatelle or lasagne.”. Minusz, majd legközelebb akkor tojásos tagliatellével csinálom. De azért akkora baj nem lett belőle most sem.
A tavalyi recept Olivértől van most meg Giorgo Locatellit ütöttem fel hogy megnézzem neki mik az elkézpelései olaszként. Végülis nagyjából ugyanaz a dolog, egy szembetűnő különbséget láttam: az oregánó helyett rozmaringot és zsályát használ. Na ezalapján elindulva sikeredett a következő vacsora.
 
Kellbele (5-6 főre):
1 kg marhafartő (nyakról szól a recept, de nem kaptam a hentes meg rábeszélt)
2 kisebb fej vöröshagyma, apróra vágva
2 gerezd fokhagyma
3 db szárított paradicsom, apróra vágva
2 kisebb sárgarépa, apró kockákra vágva
1 zellerszár, apró kockákra vágva
1 chilipaprika (nagyobb ami nem olyan erős) kimagozva, apróra vágva
1 db 400 g-os paradicsomkonzerv
6 közepes méretű koktélparadicsom, grillrácson megsütve, átpaszírozva (héját kidobtam, egyébként minden mást felhasználtam)
1 rozmaringág
1 zsályaág
½ üveg vörösbor (Tour de Dúzsi, Cuvée)
1 dl 2,8 %-os tej
Tengeri só
Frissen őrölt fekete bors
Olívaolaj
20 g vaj
500 g spagettitészta (vagy akkor ugye a tagliatelle)
 
Italmellé: Tour de Dúzsi Cuvée, 2008
Zenemellé: Radiocafé, A hét mesterlövésze
 
Nem egy macerás eljárás. A paradicsomokat keresztben bevagdostam és az előmelegített grillsütőbe tettem 5-10 percre sülni, ameddig levet nem eresztett. Ennyi csavar volt benne csak meg a chili meg a szárított paradicsom (mármint amit én tettem hozzá). Közben összevagdostam a zöldségeket. Egy nagyobb lábasban (ami kivételesen az enyém) kis olívaolajat hevítettem, és egyszerre beleszórtam a vöröshagymát, zellert, sárgarépát, chilit, a két egész fokhagymagerezdet, szárított paradicsomot és a zöldfűszert is (az ágakon hagyva a leveleket). 5-8 percig közepes nagy lángon pirítottam folyamatosan kevergetve.
Miután átsültek a zöldségek hozzáadtam a darált húst, amit már főzés előtt jó fél-egy órával kivettem a hűtőből. Ez állítólag azért kellugye aki nem tudná, hogy a hús piruljon ne pedig levet eresztve főjön. De mielőtt még a fazékba került volna megszórtam 3-4 csipet sóval, borssal (nemszoktam, mert lassabban fő meg, meg ilyenek, de gondoltam Locatelli csak nem ír ordas baromságokat). Elrendeztem a lábasban, hagytam pár percig magában sercegni hogy átmelegedjen teljesen, azután kb 10 percig 1-2 percenként átkeverve megpirítottam. Hozzáadtam fél üveg vörösbort és megvártam ameddig szinte teljesen elpárolog. Ezután a paszírozott paradicsomokat öntöttem hozzá, 1 perccel utána pedig a konzervet (amit előtte összeturmixoltam) fél liter vízzel. Megvártam amíg elkezd rotyogni, beleöntöttem még 1 dl tejet, lefedtem sütöpapírral és a 120 fokra előmelegített sütőbe tettem másfél órára. Egy óra elteltével kivettem, kicsit fűszereztem és vissza. Másfél óra után átettem gázra és lassan rotyogtatva besűrítettem. A végén 3-4 darab vajat adtam hozzá. Frissen reszelt parmezánnal, pár bazsalikomlevéllel szórtam meg a végén.

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr732275981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arcfia 2010.09.20. 23:58:16

Szia!
Csak egy tipp, jobb lesz az állaga, és finomabb lesz minden szószos tészta, ha a végén, ha a leszűrt tésztát a szószban főzöd készre a rotyogtatásos résznél (10-15 perc max), és picit öntesz hozzá a tészta vizéből, amiben főtt. Amikor épphogy majdnem jó a tészta, na az előtt kicsivel kiszeded!
Jó a blog, tetszik, hajrá!

arcfia 2010.09.21. 00:02:01

háhá :)
látom a 100dik bejegyzésnél így csináltad, uh nem szóltam.
süti beállítások módosítása