Steak szendvics 3033
2013. július 26. írta: charliefirpo1

Steak szendvics 3033

marhanyak_steak_sütés_este.jpg
Ez a számsor szerepelt a születésnapi tortánkon, szóval akár lehetne a neve is :)

A történet, röviden. Nagyon jó barátommal, Mátyással mit ad Isten épp egy napra esik a születésnapunk. Idén ő épp 30, én meg 33 lettem. Ennek örömére Mátyás és Eszti gondoltak egy merészet, és szerveztek egy 25 fős kis grillezést.
Én meg erre azt találtam mondani, hogy akkor majd sütök (25 ember). Szóval a feladat az volt, hogy a lehetőségeket kihasználva legyen valami enni is a medencényi alkohol mellé. Persze lehetett volna pörkölt, pláne ekkora csapatra. De pörkölt az már volt idén, illetve, épp kéznél volt egy Weber grill, a nagyobbik fajtából, amit fel kellett avatni. Szóval grillezés lett.

A műfaj hazai slágerei a csirkemell és társai ugye, meg persze a sertéskaraj, tarja, grillkolbász stb. Egyébként ez utóbbi lett végül a péntek esti menü, paprikás, és bajor grillkolbász. (Tóalmási volt mindkettő, igen jók.)

Szombatra viszont valami olyasmit kellett találni, ami nem sül sokáig, sokan jól laknak vele, hűtésre nem túl érzékeny (kis hűtő, 30 fok szabadban, arra azért izgul a szalmonella), és persze nem is túl macerás. Szendvics gondolom elsőre senkinek sem jut eszébe, steak talán már inkább.
Nekem viszont eszembe jutott mindkettő, mert nagy kedvencünk Évivel a Fald fel amerikát, amiben esznek szendvicset is rendesen. Marhából is, nemcsak párizsiből, nem kis adagokat. Szóval innen jött az ötlet végül (jöhetett volna Subway-ből is, de oda nem járunk). Teljesen egyszerű, és meglepően hamar sikerült le is tudni a mutatványt, hogy legyen idő meginni a medencényi alkoholt.
A steak ebben az esetben érlelt marhanyak volt (igen, nem őrültem meg), amire a hentes hívta fel a figyelmemet pár éve. Mivel érlelt, és mivel ahogy látszik is talán, eléggé rendben van, tökéletesen meg lehet sütni egy 30 deka körüli darabot negyed óra alatt. Aki nem hiszi, keresse meg a Steakshopot a Fővám téren az alagsorban, és kérdezzen rá, meg persze vegyen egy szép szeletet.

marhanyak_steak_sütés.jpg


A szendvics maga tök egyszerű, nem akartam túlvariálni, rövid bemutató után mindenki szépen gyártotta is magának. Alapja egy kis baguette, félbe vágva. Ebbe kerül a saláta és sajt "ágyra" egy emberes adag, vékony csíkokra szelt, grillezett marhanyak, jó sok BBQ szósszal. Ennyi is az egész, ahogy mondtam egyszerű.

Nos?

marhanyak_steak_szendvics.jpg

Steak, 3-4 főre

Két, kb. 30 deka körüli szelet érlelt marhanyak (fejenként 20 dekával lehet számolni),
Nagy szemű tengeri só,
Durvára őrölt fekete bors

BBQ szósz

400 g Heinz ketchup,
2 db, 400 g-os paradicsomkonzerv,
2 gerezd fokhagyma, felaprítva,
1/3 friss jalapeno paprika, felkarikázva,
Evőkanálnyi angol mustár,
70 ml Worcestershire,
Csipetnyi szárított oregánó,
Kávéskanálnyi füstölt paprika,
Fél citrom leve,
2 dl víz,
Tengeri só,
Olívaolaj

A szendvicshez

Fejenként két kis baguette, hosszában félbe vágva,
15-20 dkg reszelt cheddar,
Egy fej jégsaláta, vékony csíkokra vágva

BBQ szósz
Egy nagyobb lábasban kevés olívaolajon pirítsuk meg a fokhagymát. Adjuk hozzá a worcestert, mustárt, jalapenot. Hagyjuk, hogy kissé veszítsen az "erejéből" a mustár, majd öntsük fel ketchuppal, paradicsommal. Szórjuk meg füstölt paprikával, oregánóval, sóval, adjuk hozzá fél citrom levét. Öntsük rá a vizet, keverjük jól össze, forraljuk fel, majd kis lángon rotyogtassuk bő másfél órát. Közben keverjük meg párszor, ha kellően sűrű kész is. A végén még esetleg adjunk hozzá kevés sót, vagy citromlevet. Ha kihült, tegyük jól zárható üvegbe és rakjuk hűtőbe, 1-2 hétig biztosan eláll.

Steak

marhanyak_steak_nyers.jpg

A húst sütés előtt jó fél órával vegyük ki a hűtőből hogy átmelegedhessen. Közvetlen sütés előtt szórjuk meg sóval, borssal, enyhén nyomkodjuk a szeletekbe.
Dobjuk a grill legforróbb részére, ott süssük oldalanként 2-2 percig. Ne lepődjünk meg, ha a kisült zsírtól esetleg felcsapnának a lángok, ameddig nem ég stabilan nincs baj (ilyenkor húzzuk kicsit oda, ahol nem éri közvetlen hő).

marhanyak_steak_sütés_3.jpg

Ha mindkét oldalra sikerült szép kérget sütni, húzzuk őket a kevésbé forró részre (ahol nincs, vagy csak kevés brikett van), tegyük rá a fedőt, így süssük még kb. 10-13 percig. Nyomkodjuk meg, ha már nem túl puha elvileg jó. Szúrjunk bele egy fogpiszkálót kilenc másodpercre, tegyük a szánkhoz, ha olyan meleg, mint egy "épp kihűlni készülő leves", valószínű szintén jó (persze használhatunk maghőmérőt is). Szedjük tálcára, takarjuk be alufóliával, tegyük félre 10 percre.
Vágjuk fel vékony csíkokra (a középső inas részt előtte kivághatjuk). Tegyünk a félbe vágott baguette-be egy kevés salátát, rá egy kevés szószt, reszelt sajtot, majd egy jókora adag húst, végül még egy kis szószt, és már kész is vagyunk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr785422067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csillaberk 2013.07.27. 12:47:37

Ez tetszik, még ma ki fogom próbálni!

THLM 2013.07.27. 13:44:51

Nekem is tetszik, bár én nem tudom ma kipróbálni. :)
süti beállítások módosítása