Rizottó füstölt pisztránggal, póréval
2013. május 15. írta: charliefirpo1

Rizottó füstölt pisztránggal, póréval

Ha jól látom, majd két évnek kellett eltelnie, mire ismét sorra került nálunk a rizottó. Évi kicsit besokallt tőle, hiába mondtam neki, hogy de hát ez jó. Meg is örültem, mikor megkaptam végül ismét az „engedélyt" rá.

Még egyszer nem mondanám el, hogy milyen is a "jóféle", megtették ezt már sokan mások. Inkább csak röviden sorra venném, mi is került ebbe most bele.

Egy rizottó bianco ugye, ahogy kell, szárzellerrel, vöröshagymával, fokhagymával, fehérborral, parmezánnal.

pisztrángos_rizottó_zöldségek.jpg

Egy kicsit „megvadítva" rozmaringgal, ami később szépen megtámogatja majd a pisztráng enyhén füstös ízét. Ehhez jön a vajon hirtelen megpirított póréhagyma, és a tejszín, ami végül az egészet egybefogja. Megszórva friss petrezselyemmel, ropogósra pirított pancetta chipsszel. Ja igen, pár csepp citromlé, olívaolaj persze a végén.

Nos?

4 adag

175 ml kerekszemű rizottó rizs,
2x125 g füstölt pisztrángfilé, nagyobb darabokra szedve,
5 g szeletelt pancetta, nagyjából összevágva,
1 csokor petrezselyem, levelei, szárai külön-külön felaprítva,
1 rozmaringág levelei, felaprítva,
1 szárzeller, kis kockákra vágva,
Fél fej vöröshagyma, felaprítva,
2 gerezd fokhagyma, felaprítva,
1 póréhagyma, felkarikázva,
1,5 dl száraz fehérbor,
1,5 dl zsíros (30 %) tejszín,
Vaj,
Só,
Fekete bors,
Olívaolaj,
Nagy marék reszelt parmezán

Keressünk egy széles, magas falú serpenyőt, vagy lábast. Kevés olívaolajon pirítsuk meg benne a feldarabolt pancettát, majd szedjük egy szalvétára. A kisült zsír nagyját öntsük le, egy keveset hagyjunk csak meg. Dobjunk rá egy evőkanálnyi vajat, majd ha felhabzott, a felaprított hagymát, szárzellert is. Pirítsuk közepes lángon öt percig, majd adjuk hozzá a fokhagymát, petrezselyemszárat, rozmaringot. Adjunk még neki pár percet, ha elkezd illatozni a fokhagyma, rozmaring, szórjuk rá a rizst. Keverjük gyakran, amíg a szemek kifehérednek, majd öntsük fel másfél deci fehérborral. Forraljuk el teljesen. Adjuk hozzá most már a húsleves alaplevet, annyit, hogy épp ellepje. Enyhén borsozzuk, nagyon kicsit sózzuk (később még jön hozzá a füstölt hal, parmezán, szalonna), rotyogtassuk kis láng felett, gyakran megkeverve, 20 percig. Közben pótoljuk a folyadékot, ha elforrt.
Egy másik lábasban olvasszunk fel még kb. fél evőkanálnyi vajat, majd pirítsuk meg pár perc alatt kissé a póréhagymát is, épp csak hogy összeessen.

rizottós_pisztráng_pisztráng.jpg
Ha letelt a 20 perc, öntsük fel a rizottót most már a tejszínnel, adjuk hozzá pórét, pisztrángot (pár darabot hagyjunk meg). 1-2 percig tartsuk kis láng felett hogy átmelegedjen a hal, de már ne nagyon kevergessük. Ha közben nagyon összeállna a rizs, kevés vízzel hígítsuk. Állaga sűrű, "főzelékszerű" legyen. Végül szórjuk meg nagy maréknyi reszelt parmezánnal, a felaprított petrezselyem levelekkel, ha szükséges még sózzuk, borsozzuk.
Szedjük tányérra, tegyük a tetejére most már a félretett pisztrángot is, locsoljunk rá kevés olívaolajat, csepegtessünk rá pár csepp citromlevet, szórjuk meg még egy kevés parmezánforgáccsal, és a pirított pancettával.

pisztrángos_rizottó_3.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr75300603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

janikahhh (törölt) 2013.05.15. 13:39:46

Csinálhatnál egyszer babottót is :) Olaszul fagotto :D:D:D

charliefirpo1 2013.05.15. 19:04:18

őőőő, biztos? :))
it.wikipedia.org/wiki/Fagotto

amúgy meg igen, lesz majd :D
süti beállítások módosítása