Panna cotta
2013. május 10. írta: charliefirpo1

Panna cotta

Évi ismét kezébe vette a desszert témát, könnyűt választott :) Külön örültem, mert én még eddig sose ettem. Mondjuk sokáig kellett válogatni a receptek között, tele van velük a net. Meg persze eszünkbe jutott hogy hát vannak könyvek is, Hugh Fearnley-Whittingstall-éban épp volt is egy bodzás. Na, ez az a recept, bodza nélkül, vaníliával.. 

Egy kis érdekesség: észak olasz eredetű desszert, Piedmont régióból. Lévén régen nem volt Dr. Oetker, halcsontok kifőzéséből nyerték a kollagént (zselatint) hozzá. Legalábbis ezt írja róla a nem túl bő szavú wikipédia. (Jó hogy most már van Dr. Oetker.)

Ha röviden össze kellene foglalni, azt mondanám, hogy egy nagyon könnyű, lágy puding. Ennek megfelelően egyszerű is, mint a faszeg, alig kell bele valami. Várni viszont kell, állítólag legalább hat órát. Mi végül inkább egy napot vártunk. A bögréből kiszedés kisebb nehézségekbe ütközött, merthogy nem akart kijönni. Forró vizes fürdőt ajánlanak ilyenkor, amivel viszont nem árt vigyázni, különben megolvad a cucc.

Ha viszont sikerült, bármilyen lekvárral, gyümölccsel, tört pirított mogyoróval, szóval elég sok mindennel ki lehet próbálni. Igenigen jó.

4 csészére

100 ml tej,
250 ml 30 %-os tejszín,
40 g kristálycukor,
1 vaníliarúd, (vágjuk félbe, kaparjuk ki a magjait),
2 levél zselatin,
150 ml joghurt,
Málnalekvár

A tejet, tejszínt, cukrot forraljuk össze a vanília magokkal és rúddal. Mielőtt felforrna, vegyük le a tűzről és hagyjuk fél órát hűlni.
A zselatint közben áztassuk hideg vízbe tíz percre, majd nyomkodjuk ki belőle a vizet. A tejes keverékből szedjük ki a vanília héját, melegítsük ismét forráspontig, majd tegyük bele a zselatinlapokat. Oldjuk fel, tegyük félre és hagyjuk kihűlni. Végül keverjük bele a joghurtot is, és öntsük hidegvízzel átmosott csészékbe.
Tegyük hűtőbe legalább 6 órára. Óvatosan vágjuk körbe vékony pengéjű késsel a csésze oldala mentén a tetejét, fordítsuk tányérra és ütögessük ki. Ha nagyon nem menne, tegyük kis időre (fél percnél ne tovább) forró vizes fürdőbe.
Végül öntsünk rá egy kevés lekvárt, és kész is.


pannacotta_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr465292050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása