Vadasmarha
2012. október 28. írta: charliefirpo1

Vadasmarha

Azért jó dolog ez a főzés. Már három éve nyomom, azt hinné az ember, hogy ilyenkor már nem sok minden új juthat az eszünkbe, pláne olyan alapdolgok, mint a vadas. Pedig a három év alatt egyszer főztem csak, akkor is inkább mártásnak, steak mellé.
Azt a bizonyos vadasmarhát otthon ehettem utoljára, már nem is emlékszem mikor. Épp ideje volt hát megfőzni ezt is. Zsemlegombóc is volt persze mellé, meg aztán tészta is, mint a menzán. Épp csak nem makaróni.
A zsályával, worcestershire-rel kicsit elszaladt a fantáziám, bocs  De abban a pillanatban épp úgy ítéltem meg hogy kell ez bele, mer ezek olyan vadas dolgok. És hát nem is lett rossz.


Kellbele:

6 db, kb. 15 dekás szelet marhahús (fartő, vagy nyak),
5 dkg kolozsvári szalonna, felkockázva,
1 közepes fej vöröshagyma, felaprítva,
1 közepes répa, kis kockákra vágva,
1 közepes fehérrépa, kis kockákra vágva,
1 kis zellergumó, kis kockákra vágva,
1 gerezd fokhagyma, felaprítva,
Kis csokor petrezselyem, zellerlevél, összekötve,
Két babérlevél,
5-6 zsályalevél,
Néhány szem borókabogyó,
Evőkanálnyi barnacukor,
Két-három evőkanálnyi sűrű tejföl,
Evőkanálnyi sűrű tejszín,
Evőkanálnyi worcestershire,
Evőkanálnyi dijoni mustár,
Só,
Őrölt fekete bors,
Kis petrezselyemlevél,
Leves alaplé,
Száraz fehérbor

vadasmarha_zöldségek.jpg

  1. A húst sütés előtt sózzuk, borsozzuk, kevés olívaolajon forró serpenyőben pirítsuk körbe. Ami kész szedjük tányérra. Ha végeztünk öntsünk kevés fehérbort a serpenyőbe, és borítsuk az egészet a húsra.
  2. Egy nagy lábasban közben kis lángon pirítsuk zsírjára a szalonnát. Ha kezd színt kapni, szedjük ki, tegyük félre. Adjunk hozzá egy nagy löket olívaolajat, pirítsuk kissé meg a zsályaleveleket rajta, majd tegyük ezt is a szalonna mellé.
  3. Dobjuk a lábasba a hagymát, sárga és fehérrépát, zellert. Dinszteljük kis lángon 8-10 percig. Adjuk hozzá a fokhagymát, húzzuk a zöldségeket a lábas egyik, a tűztől távolabb eső oldalára. Szórjuk bele a cukrot, pár perc alatt közepes lángon folyamatosan keverve karamellizáljuk, végül keverjük össze a félrehúzott zöldségekkel.
  4. Adjuk hozzá a babérlevelet, borókabogyót, helyezzük bele a hússzeleteket és öntsük rá a boros húslét is. Tegyünk bele egykét evőkanálnyi dijoni mustárt és locsoljuk meg egy evőkanál worcestershire szósszal. Hagyjuk, hogy kissé veszítsenek az erejükből, majd öntsük fel annyi alaplével ami ellepi.
  5. Dobjuk bele az összekötözött petrezselymet, zellerlevelet, fedjük le és 170 fokos sütőben pároljuk két órát, vagy ameddig a hús meg nem puhul. Ha kész, vegyük ki a sütőből, tűz felett kissé sűrítsük be a mártást, közben sózzuk, borsozzuk. vadasmarha_labasban.jpg
  6. A marhát szedjük tányérra, fedjük le. A mártásból vegyük ki a borókabogyót, babért, majd turmixoljuk darabosra. Dobjuk bele a félretett pirított szalonnakockákat, keverjük el a tejszínnel összekevert tejföllel, forraljuk fel, ha szükséges fűszerezzük még.
  7. Végül szedjük vissza húst a mártásba és szórjuk meg kevés aprított petrezselyemlevéllel.

vadasmarha_11.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr214874704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása