Szaibling krumplisalátával
2012. január 07. írta: charliefirpo1

Szaibling krumplisalátával

Minap meglepett Jojó egy szaiblinggal. Osztrákoktól érkezett, rá kellett nézni. Még sose ettem, de Jojó nemszokott szar dolgokat összevásárolni :)
Itthon lofasz nemvolt hozzá, már majdnem úgy voltam vele hogy kenyérrel meg mustárral megesszük azt jóvan. Nemmintha úgy nem lenne rossz, csak lehet kevés.
Végül összedobtam mellé egy krumplisalátát is, majonézeset.  Jó lett, jött még egy kis reszelt torma is hozzá, szintén sógoréktól.
Először eljátszottuk a „ki tud nagyobb csipetet enni sírás nélkül”-t. Orrunkat pikkpakk kitisztította már egész kevés is. Aztán jött a korszakalkotó ötlet, szippantsunk bele csak az üvegbe. Hehe, egy jó 15 másodperces slukk mindenkinek ajánlott kipróbálásra :D
Jaéspersze a hal kurvajó volt. Valahova a lazac meg a pisztráng közé tenném. A húsa vörös volt, de nem olyan vad mint a lazacé, a hal formája, mérete meg a pisztrángra emlékeztetett. Szálkával inkább a farka felé találkoztunk csak, de asse volt annyira vészes mint mondjuk egy keszeg. Ízre meg, hááát, nemistudom. Rég ettem már ilyen jó halat.
 
Kellbele (hárman ettük, kb egy lájtos vacsora):
 
1 füstölt szaibling,
Fejenként 2 kisebb kifliburgonya,
3 zöldhagyma, apróra vágva,
Két evőkanálnyi vaj,
Tengeri só,
Frissen őrölt fekete bors,
3 evőkanál majonéz,
Evőkanálnyi reszelt torma,
Olívaolaj,
Kenyér
 
A krumplit megmossuk, sós vízben 20 perc alatt puhára főzzük. Leszűrjük, meghámozzuk, nagyobb kockákra vágjuk.
Serpenyőben kevés vajat olvasztunk, hozzáadjuk a krumplit, kissé megpirítjuk. Megszórjuk a felaprított zöldhagymával, sózzuk, borsozzuk. Félretesszük 10 percre, majd hozzákeverjük a majonézt, reszelt tormát.
Miközben a krumpli hűl, a halat öt percre grillsütőbe tesszük, félidőben megfordítjuk.
Kivesszük, a bőrét lehúzzuk, a húst leválasztjuk a törzsről és nagyobb darabokra vágjuk.
Adhatunk még hozzá egy-egy szelet olívaolajon pirított kenyeret, pár szem félbevágott koktélparadicsomot.
 
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr213526803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása