Padlizsángombócok paradicsommártásban
2010. június 21. írta: charliefirpo1

Padlizsángombócok paradicsommártásban

 

Péntek vacsorára sikerült összepakolnom ezt a receptet csak mivel nyár van ugye nem nagyon volt még időm bepötyögni. Gyakorlatilag sikerült megint végiginni a hétvégét, ennek megfelelően kóvályogtam is ma egész nap rendesen.
Nade mindegy, a recept lenne a lényeg ugye. Egy új sorozat kezdődött nemrég a kedvenc csatornámon, kétes nevű főszereplővel merhogy ez is egy Rocco. Viszonylag normális arc, olasz kajákat készít amik elég jól néznek ki és az olasz konyhának megfelelően nincsenek is túlcifrázva. Na egyik este csinálta a padlizsángombócokat, onnantól kezdve ezzel álmodtam, a padlizsán nagy kedvencem ez meg így gyakorlatilag olyan volt mint az amúgy is nagysztár húsgombóc csak épp zöldséggel. Gondoltam péntekre jó is lesz, amúgy is elég húst ettem egész héten és valami könnyűt akartam készíteni. Hát szerintem az lett, Évi és Melinda szerint már nemannyira, le is kellett járni egy kicsit utána.
 
Kellebele (3 főre – tulajdonképpen két ember is megbirkózik ekkora adaggal, de ha már hárman voltunk háromfelé osztottam)
 
A padlizsángombóchoz:
2 közepes méretű padlizsán, kimagozva, felkockázva
3 marék ( kb. 10 dkg) reszelt parmezán
2 marék scarmoza, kis, kb. ujjpercnyi kockákra vágva (vagy bármilyen más füstölt sajt)
2-3 evőkanál zsemlemorzsa
2-3 evőkanál liszt
Frissen őrölt fekete bors
4-5 oregano ág levelei, apróra vágva
1 tojás felverve
3 szelet szikkadt kenyér tejbe áztatva
Még fél bögre liszt a panírhoz
 
A paradicsomszószhoz:
1 400 g-os mutti paradicsomkonzerv
3 gerezd fokhagyma apróra vágva
Marék bazsalikomlevél szára apróra vágva, a levelek fele durvára tépkedve
½ friss chilipaprika kimagozva, felaprítva
1 dl balzsamecet
3 csipet só
3 csipet frissen őrölt fekete bors
3 közepes méretű szárított paradicsom
 
Zenemellé: Bob Marley
Italmellé: Szekszárdi cuvée, fogalmam sincs már az évjáratról
 
Most nem mondom hogy kurvagyors volt, mert egyrészt minap megosztottak hogy túl vulgáris a blogom (ezt mondjuk pont leszarom), másrészt meg tényleg nem volt kurvagyors. Bár lehetett volna, de péntek este lévén inkább bevetettem magam a konyhába és a jó kis vöröset kippatintva kényelmesen elkezdtem főzni.
Egy nagyobb fazékban vizet forraltam, szórtam bele 7-8 csipet sót, meg öntöttem bele egy evőkanálnyi olívaolajat és a lobogó vízbe dobtam a kimagozott padlizsánkockákat (kb. 2 cm-es). Öt percig főztem aztán leszűrtem és félretettem hűlni. Kicsit kinyomkodtam villával és egy nagy tálba dobtam. Kenyeret még a padlizsán előtt kb. 3-4 dl tejbe áztattam és félretettem. Mikor a padlizsán megfőtt kézzel kicsavartam a nagyja tejet, összetépkedtem és a padlizsánhoz adtam. Aztán megszórtam az egészet az apróra vágott oregánóval, reszelt parmezánnal, két-három csipet sóval, két-három csipet borssal, a felkockázott scarmozával evőkanál zsemlemorzsával, evőkanálnyi liszttel és beleöntöttem a felvert tojást. Kézzel összekevertem az egészet és még annyi lisztet és zsemlemorzsát tettem hozzá hogy épp formázható legyen. Ez nagyban függ attól hogy mennyire sikerül a tejet illetve a padlizsánról a vizet eltávolítani szóval nem árt alaposnak lenni mert különben sok liszt és morzsa kell bele, amitől tényleg brikett lesz. Féltenyérnyi méretű gombócokat gyúrtam, megforgattam lisztben és félretettem.
A paradicsomszószhoz felaprítottam a bazsalikom szárát, a fele leveleit összetépkedtem, apróra vágtam a fokhagymát, szárított paradicsomot fél kimagozott chilit. Egy nagyobb serpenyőben kis olívaolajat hevítettem, lejjebb vettem a lángot és beleszórtam a hagymát, chilit, bazsalikomszárat. 1-2 percig pirítottam, majd hozzáadtam a szárított paradicsomot. Aztán fél perc után az összetépkedett bazsalikomleveleket, 10 mp-ig együtt sütöttem és felöntöttem 1 dl balzsamecettel. Közepesre vettem a lángot és besűrítettem az ecetet, végül hozzáadtam a paradicsomkonzervet. Megvártam hogy felforrjon és kis lángon hagytam rotyogni. Közben egy másik serpenyőbe kb. 1 dl olívaolajat hevítettem és belehelyeztem a padlizsángombócokat. Közepes lángon 8-10 percig sütöttem folyamatosan forgatva, kiszedtem és lecsepegtettem papírtörlőn. A paradicsomszószt ízesítettem sóval, borssal és beledobáltam a gombócokat. Tányérra szedtem, meglocsoltam kis olívaolajjal, meg szórtam rá parmezánforgácsokat és bazsalikomleveleket. Hát röviden ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr682099681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidékimen! 2010.06.24. 11:05:26

Gumibottal megsunáznám a fosóját!
süti beállítások módosítása