Kacsamell áfonyamártással diós galambsalátával
2009. december 01. írta: charliefirpo1

Kacsamell áfonyamártással diós galambsalátával

Most így 12 óra munka után kedvem támadt inkább a múlthét szombatra gondolni, úgyhogy bepötyögöm hogy telt.

Pénteken sütöttem egy adag csirkemellet, amit jól bedúrtam, utána meg jól leittam magam.
A szombat ennek megfelelően fejhasadással indult, ami el is tartott kora estig. Közben beiktattunk egy piacot, ahol sikerült diót, illetve friss spenótot vennem, és még egy nagy cserép bazsalikomot is rám tukmált a kofa. A dió volt egyedül a kakukktojás, a diós muffinba majdnem beletört a fogam mivel nyomokban kukoricát, dióhéjat és más egyebet is tartalmazott. De amúgy jó lett.

Viszont rukkolát nem sikerült vennem, pedig voltunk ugye: Fehérvári úti piac, Auchan, Tesco. (Másnap még Interspar, ott se volt…)
A piac után még steaket akartam sütni, ahhoz kellett spenót, el is indultunk a Cora-ba mert ha jól rémlik a Malackarajon azt írta vki múltkor hogy ott jó húst lehet kapni. Már bánom hogy elolvastam, mert, és most még mindig ég a pofám, nem találtunk ki. Igen, a törökbálinti Corába nem találtunk ki konkrétan. Azt ugye hozzá kell tenni hogy én kutyamásnapos voltam és alig láttam ki a fejemből, a barátnőm meg hát nem egy nagy navigátor. A végén már annak is örültem hogy visszataláltunk Budára úgy elkavartunk Érd környékén. Lejöttünk a pályáról mert elbasztuk a felhajtót, bementünk Érdre, aztán még erre arra és a végén már annak is örültem hogy a Savoya Parkba eljutottunk
Ami utólag viszont nem volt rossz mert tök szép kacsamellet sikerült vennünk, így lett azt esti vacsora sült kacsamell, diós madársalátával, áfonyamártással.

Szóval:

Kellbele:

Két kacsamell
Frissen őrölt fekete bors
Olívaolaj
Vaj

Szószhoz:
Friss áfonyát sikerült vennem a tecsóban, kb 20 dekát.
Hús szaftja.
Barnacukor
Gyömbér
Száraz vörös bor (sajnos nem jut eszembe a fajtája)

Salátához:
1 doboz madársaláta, legközelebb rukkolával fogom csinálni
1 nagy marék dió
Evőkanál dióolaj

Köret:
Krumpli
Babérlevél
Apróra vágott petrezselyem
Apróra vágott sonkahagyma
Vaj
Olívaolaj
Zenemellé:
Damien Marley

Szóval a krumplit megpucoltam, feltettem főni fél órára két babérlevél és kilenc csipet só társaságában.
Közben a diót leforráztam, megszárítottam, dióolajon megpirítottam ameddig el nem kezdett barnulni, majd egyszerűen a salátához kevertem.
A krumpli közben megfőtt, kis olívaolajat löttyentettem egy vokba, felolvasztottam rajta a vajat és egy percig pirítottam a hagymát. Utána hozzádobtam a krumplit, felöntöttem még olajjal (nem kell hogy ellepje) és folyamatosan addig forgattam ameddig egy kis színe nem lett. Utána kiszedtem és hozzákevertem az apróra vágott petrezselymet, meg még egy kis frissen őrölt fekete borsot mer annak szeressem az illatát!

Még jó hogy annyi gázrózsa van egy sütőn, mert ezekkel párhuzamosan egy kis serpenyőben elkezdtem lassú tűzön főzni az áfonyát is. Folyamatosan kevergettük (ennyi kezem azért nincs) és közben néha egy kis vizet adtunk hozzá. Kb. 30-40 perc alatt szépen besűrűsödött, dobtam bele egy fél evőkanál barnacukrot, megvártam hogy felolvadjon és kész is volt.

A kacsamell bőrét bevagdostam ahogy nagykönyvben meg van írva, besóztam, borsoztam mindkét oldalát. A vokot nagylángon felmelegítettem, olívaolajat locsoltam rá és beledobtam egy darab vajat aztán kérget sütöttem a mellekre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utána kivajazott tálban 190 fokon 15 percig sütöttem. A szaftot hozzáadtam az áfonyalekvárhoz egy pohár vörösbor kíséretében, és először itt szartam majdnem össze magam annyira jó íze volt! :D

Nagy lángon folyamatosan kevergetve addig főztem ameddig el nem kezdett sziruposodni, közben megszórtam pár csipet őrölt gyömbérrel.

Háát ez lett belőle:



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(meg utána Fehérváron Irie Maffia koncert, az is jóvolt :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr91566959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása