KOCSONYA!
2016. március 27. írta: charliefirpo1

KOCSONYA!

kocsonya-8.jpg

Aki személyes élményein felül hozzám hasonlóan szeretne kicsit kikupálódni kocsonya témában, annak ajánlom figyelmébe a hvg, illetve a Táfelspicc írásait. Legjobban szerintem a Váncsa féle idézet foglalja össze, mi is lenne a lényeg. "Az igaz magyar ember Váncsa-módra fokhagymázott kocsonyát fogyaszt, bűzfellegek mögé rejtezik, és derűsen böfög."

A két írás alapján raktam össze a magam verzióját, én tettem bele zöldséget, de aki nem akar az ugye nyugodtan kihagyhatja. A gézbe csomagolt reszelt fokhagymán való átszűrést viszont mindenkinek ajánlom, hogy meglegyen a Váncsa féle átszellemült böfögés a végén.

 

Hozzávalók (8-10 adag)

Két sertésköröm,

Két fül,

Két farok,

Egy első csülök,

20 dkg füstölt tarja (egy éjszakát hagyjuk állni hideg vízben, hűtőben),

Egy nagyobb fej vöröshagyma,

15 gerezd fokhagyma,

Egy paprika, kicsumázva, félbe vágva,

Egy sárgarépa,

Két fehérrépa,

Negyed zellergumó,

Kevés petrezselyem, egy friss babérlevél, két kakukkfűág, csokorba kötve,

Evőkanálnyi szemes fekete bors,

Kávéskanálnyi köménymag,

Csipetnyi őrölt paprika,

1,5 dl száraz fehérbor,

3,5 liter víz,

Tengeri só (fél literenként kb. csapott teáskanálnyi, de a ha teszünk bele füstölt húst kevesebbet használjunk és ellenőrizzük forrás után 10-20 perccel)

 

 

kocsonya-6.jpg

Készítsük elő a húst. A köröm a macerásabb, ha maradt rajta még szőr, égessük le gázláng felett, kaparjuk át késsel. Mossuk meg a farokkal, füllel, csülökkel együtt jó alaposan, tegyük fel nagy fazék hideg vízben főni. Forrás után 10 perccel vegyünk ki mindent, öblítsük át, a fazekat mossuk ki.

Tegyük fel ismét főni a húsokat most már a füstölt tarjával, fehér- és sárgarépával, zellerrel, vöröshagymával, paprikával, 9 gerezd fokhagymával, fűszercsokorral együtt. Adjuk hozzá a sót, borsot, őrölt paprikát, köményt, bort is. Gyöngyözve főzzük félig lefedve, 3,5-4 órán keresztül. Egy óra elteltével vegyük ki a zöldségeket (a hagyma, paprika kivételével tegyük félre, vagy ha nem akarjuk később a kocsonyába tenni dobjuk ki), két óra múlva fűszercsokrot is.

kocsonya-1.jpg

Ha a húsok megpuhultak szedjük ki őket. 6 gerezd fokhagymát reszeljünk le, csomagoljuk gézlapba vagy muszlimba, tegyük egy szűrőbe. Szűrjük át rajta a kocsonya levet, hagyjuk kihűlni. Közben csontozzuk ki a húsokat, tegyük tányérokba, vagy sütőformába a zöldségekkel együtt. Ha a levünk kihűlt, szedjük le róla a zsírt, melegítsük ismét fel, majd öntsük az előkészített húsokra. Hagyjuk hideg helyen megdermedni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr128530094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása