Na, ezzel megküzdöttem kicsit mire sikerült összerakni egy normálisat, de azért csak összejött. Elég sokan sütik egyik legfőbb előnye, az élesztő mellőzése miatt is, gondolom. Egy a bibi van csak vele, amit elfelejtenek megemlíteni, és akkor rögtön le is lőném a poént. Eléggé érezni a szódabikarbónát.
Legalábbis nekünk nagyon úgy tűnt. Finom, meg minden, ha jól megsül szép lesz az állaga is, lehet keverni rozsliszttel, vagy bármi ilyesmivel, de valami fura íz megmarad. Mivel nekifutottam párszor jobb ötletem nincs, próbáltam így is, úgy is, végül azért sikerült valamit kitalálni ami nagyjából tompította a dolgot. De ne szaladjunk ennyire előre, már ha untathatok itt bárkit is.
|
200 g tönkölybúzaliszt, 300 g Bl 80-as finomliszt, Csapott, fél evőkanálnyi tengeri só, Fél teáskanálnyi szódabikarbóna, Fél teáskanálnyi sütőpor, 350 ml író A száraz hozzávalókat tálban összekeverjük, hozzáadjuk az írót, összegyúrjuk. Épp álljon csak össze, és már kész is. Kilisztezett tepsin, vagy sütőbe rakható lábasban süssük. |
Szóval első sütésnél jött a felismerés az íze miatt, plussz egy kisebb pofára esés mellé, merthogy vagy elbasztam valamit, vagy Nigel Slater úgy néz ki, enyhén nyersen szereti. 220 fokos sütőben, lefedve(!), fél órát sütve. „Kocsonyás" maradt a közepe, hiába veregettem az alját, hogy de hát ez kong, szar lett (pedig leszedtem a fedőt mert semmi színe nem volt, és még toltam rá vagy 10 percet). Lehet a kefír miatt sem sikerült, amit rendkívül kreatív módon behelyettesítettem a képletbe, az író helyére.
(Merthogy az hiánycikk, igen, a Nagycsarnokban is úgy néz ki, néha. Auchanban viszont folyamatosan van, mint később kiderült.) Bár nem hinném hogy ez lett volna a gond, de mindegy is, mert már ugye túl vagyok rajta.
Következő próbálkozás, már íróval, recept James Martin. Ő már tepsin süti, fedő nélkül, viszont csak 200 fokon. Fél órát, amit az előzőekből okulva kapásból felülbíráltam, és végül olyan 50 percig sütöttem, ha jól rémlik.
Megsült, jó lett, szódás íz megmaradt.
Aztán jött ismét a megvilágosodás, teszek bele feleannyi szódabikarbónát, hátha akkor jobb lesz. Hogy az arány azért meglegyen, helyette használok sütőport. Sütni meg sütöm a jól bevált 220 fokon, ameddig jól meg nem pirul.
Ez olyan 40 perc lett végül. Nem mondom, hogy, ha az ember magában eszi, nem lehet kiérezni belőle a szódabikarbónát, de én pl. most ettem belőle két nagy szeletet. Kis vajjal, camemberttel, vörösáfonya lekvárral, és így már azért egész tűrhető :)
