A tökéletesre sült csirke
2012. november 15. írta: charliefirpo1

A tökéletesre sült csirke

Mindenkinek van "tökéletesre" sült csirkéje, nehogymá' nekem ne legyen :)

tökéletesre_sült_csirke_egyben.jpg

A recept, amire ráakadtam (ami egyébként Jamie Oliver barátunké, egyszer már teszteltük, asszem még tavaly, Balázséknál) elvileg 200 fokot ír, annó valamiért a 190 mellett voksoltunk. Bár ez, jobban végig gondolva, egy alap villanysütőnél nemhiszem hogy sokat jelent. Szóval 200 fok környéke, de úgy, hogy forró sütővel indítunk, azaz olyan 240 fokkal, amit, mikor a csirke bekerül egyből lejjebb veszünk. És sütjük egyszerűen ameddig ropogós nem lesz a bőre. Fél óra múlva eszembe jutott, hogy mi lenne ha megfordítanám, így dobott egy hátast a madár, hogy a háta is szépen megpiruljon mielőtt a mellével felfelé nézve elkészült volna.
A fűszervaj is szépen bevált hozzá, csakúgy mint a pulykához, amihez először próbáltam. Hallottam már olyat hogy vízben áztatják, meg mit tudom én még mit, hogy szaftos maradjon. Hát nem tudom megéri e vele a pöcsölés, mert ez most például olyan szaftos maradt, hogy szinte „izzadt" a hús a villán, a bőre meg csak recsegett, ropogott miközben vágtam. A pulykánál megértem, de egy csirke másfél kiló, nem ötésfél.
Szóval nem kell ezzel hernyózni, vegyetek egy csirkét azt toljátok be a sütőbe. Hétvégén ebédre jó lesz az!


Kellbele:

1 csirke,
Evőkanálnyi aprított zsálya,
Evőkanálnyi aprított petrezselyemlevél,
Evőkanálnyi aprított rozmaring levél,
Teáskanálnyi citromos só, vagy reszelt citromhéj és só,
10 dkg vaj,
1 friss csili kimagozva, felaprítva (vagy egy szárított),
Fél evőkanálnyi durvára őrölt fekete bors,
A sütéshez egy fej vöröshagyma, fél fej fokhagyma

Zöldségek
1 répa, nagyobb darabokra vágva,
1 fehérrépa, nagyobb darabokra vágva,
1 fej vöröshagyma, félbe vágva,
1 fej fokhagyma, gerezdekre szedve,
1 szárzeller, nagyobb darabokra vágva,
4-5 fej csiperke,
5-6 kisebb paradicsom,
Olívaolaj,
Fekete bors,
Tengeri só

Köret
Fejenként 2 kisebb fej krumpli, héjában megfőzve, nagyobb darabokra vágva,
Kb. fél kocka vaj,
Nagy csokor petrezselyem levelei, felaprítva

  1. A sütőt melegítsük elő 240 fokra. A csirkét tisztítsuk meg, töröljük szárazra. A felaprított zöld és száraz fűszereket keverjük alaposan össze a vajjal. Kenjük be vele a csirkét kívül belül, majd a hasüregbe rakjunk egy meghámozott, félbevágott hagymát, félfejnyi fokhagymagerezdet.
  2. Egy tepsit kenjünk ki olívaolajjal, tegyük a közepére a csirkét (a lábait kössük össze), köré pedig a zöldségeket. Szórjuk meg egy kevés sóval, borssal, öntsünk alá egy deci vizet vagy fehérbort, majd tegyük a sütőbe. Amint a csirke bent van, mérsékeljük a hőmérsékletet 200 fokra. Fél óránként megforgatva, a végén a mellével felfele nézve süssük kb. másfél órát (+/-15 perc). Ha a comb legvastagabb részébe szúrva a hústűt abból áttetsző húsnedv folyik ki, elvileg átsült. Eközben a bőrének is ropogós, aranybarnára kell sülnie. Ha ez a kettő megvan, vegyük ki és hagyjuk 10-15 percet pihenni mielőtt felvágnánk.
  3. Sütés közben a zöldségeket is forgassuk át, a csirkét locsoljuk meg párszor az alatta összegyűlt lével.
  4. A körethez a krumplit főzzük meg, szűrjük le, hámozzuk meg, vágjuk kisebb darabokra.
  5. Egy nagy serpenyőben olvasszunk fel jókora darab vajat, ha felhabosodott adjuk hozzá a krumplit. Pirítsuk nagy lángon, amíg a kissé megpirulnak.
  6. Sózzuk, borsozzuk, vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a felaprított petrezselymet.

tökéletesre_sült_csirke_kész_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr584908922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

charliefirpo1 2012.11.15. 19:54:41

@Gonzó410: Most ezzel gondolkodóba ejtettél :)
süti beállítások módosítása