Kukorica, csirkemell, tejszín
2012. október 06. írta: charliefirpo1

Kukorica, csirkemell, tejszín

Csirkemellben az a jó hogy úgy lehet variálni ahogy akarjuk. Sütéshez nekem a kedvenc módszerem az egyben, sütőben verzió.
Ezt aztán lehet fűszerezni azzal ami épp eszünkbe jut, nehéz elrontani. Ez most egy erőteljesebb változat lett, kurkumával, csilivel, néhány szárított zöldfűszerrel. Szárítottra amiatt gondoltam, hogy a sütést talán jobban bírja mint a friss, meg az egyébként sem volt most.
Mellé mehet bármilyen zöldség, de nálunk eddig kimaradt valahogy a kukorica, szóval sürgősen pótolni kellett. A többi meg tényleg épp ami akadt a hűtőben.
A sütést most sikerült egész jól eltalálni, átsült és ki se száradt, szóval pont jó lett. Miközben a hús sült, a tejszínből meg egész jó kis mártás lett a végére alatta.

 
Kellbele:
A fűszerpáchoz, csirkéhez
Fél teáskanál kurkuma,
Fél teáskanál őrölt paprika,
Fél teáskanál szárított oregánó,
Fél teáskanál szárított bazsalikom,
1 szárított csilipaprika,
Citromos tengeri só, vagy reszelt citromhéj,
Durvára őrölt fekete bors,
2 kisebb bőrös csirkemell

A sütéshez
1 cső főtt kukorica, 4 darabra vágva,
10 közepes méretű csiperke, nagyobbakat vágjuk félbe,
Öt szem koktélparadicsom, félbevágva,
Két zöldhagyma,
6 gerezd fokhagyma,
Vaj,
1-1,5 dl tejszín,
Kis csokor petrezselyem

Köretnek
Fél bögre rizs,
1 kis fej vöröshagyma, felaprítva,
Két evőkanálnyi vaj,
Só,
1 babérlevél,
Bögre víz

  1. A fűszereket a só kivételével összekeverjük, a csirkemellekbe maszírozzuk, 1-2 órára hűtőbe tesszük. Sütés előtt sózzuk csak.
  2. A rizshez egy lábasban dinszteljük meg kevés vajon a hagymát.
  3. Adjuk hozzá a babérlevelet, rizst, pirítsuk fehérre, öntsük fel vízzel, sózzuk, majd tegyük lefedve 25 percre 175 fokos sütőbe. Ha elkészült mehet majd be a csirke egyből utána, a rizst meg tartsuk addig melegen lefedve.
  4. Miközben a rizs fő, kezdjük el sütni a húst. Ehhez hevítsünk fel egy széles serpenyőt, dobjunk rá két evőkanálnyi vajat, majd pirítsuk körbe a melleket, pár perc alatt.
  5. Ha megpirult és elég nagy a serpenyőnk, rakjuk körbe a zöldségekkel, szórjuk meg egy kevés sóval, öntsük rá egy kevés tejszínt és tegyük 200 fokos sütőbe 20-25 percre. (Ha nincs elég nagy, tegyünk mindent egy jénaiba vagy tepsibe és úgy süssük meg.) Sütés közben fordítsuk meg a húst párszor, a bőrös oldalával felfelé nézve fejezzük be. A hústűt beleszúrva áttetsző húslé folyik ki kész is.
  6. Szórjuk meg végül egy kevés aprított petrezselyemlevéllel.


csirkemell_kukoricával_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr134823629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása