Haltál helyett – tengeri durbincs zöldfűszeresen
2012. szeptember 30. írta: charliefirpo1

Haltál helyett – tengeri durbincs zöldfűszeresen

Nemrég voltunk pár napot horvát barátainknál, és sikerült a helyi piacon két szép halat vennünk.

Orada_rab_piac.jpg

Egészen pontosan két, remélem jól mondom, durbincsot?( orada. orata).
Gondolom aki már grillezett tengeri halakat az vágja hogy ez jó, na hát én nem vágtam mert eddig csak a makréla volt meg, szóval megkérdeztem az árust és ezt ajánlotta.
Mondjuk voltak büdösnagy rákok is, meg kagyló, de költséghatékonyak voltunk és az ár érték arányra törekedtünk. Meg persze túl sokat nem is akartam vele elidőzni, ami végül nem jött össze, béna voltam, ebbe most nem mennék bele :)
A lényeg nem is ez, a végeredmény vállalható lett, illetve sikerült egy szerintem igen jó fűszerezést összehoznom.
Friss fűszerek helyett szárítottakat használtam, egyszerűbb volt vinni. Ezekből is a zöld vonalat, rozmaringot, oregánót, petrezselymet. Meg persze fokhagymát, amit a „piskótán kívül már szinte mindenbe rakok”.
Először csak egy egyszerű paprikás témán gondolkodtam, meg azon is, hogy lehet meg kellene sütni csak úgy, kis sóval. Végülis, tán a dél-olaszok is ezt vallják, nem kell arra semmi, csak legyen friss a hal (ezek elég frisseknek tűntek).

Orada_Rab_kibelezve.jpg

Aztán eszembejutott egy rég használt fűszersó, ami valami ilyesmi lehetett. Mindegyik fűszerből viszonylag sokat tettem bele, úgyhogy az enyhe helyett inkább az erőteljes jelző, ami illik a keverékre.
Emiatt most majd biztos az összes délolasz olvasó itt fog trollkodni, de aki kicsit is szereti ezeknek a fűszereknek az ízét, illatát (meg a halat), az nyugodtan adhat neki egy esélyt.
A két barátunkon otthon még a belezést, pucolást is gyakorolhattam, mert nem volt hajlandó megcsinálni a piacos ember.

Orada_Rab_belezés.jpg

Pikkpakk megvolt, a halak meg végül grill helyett sütőben készültek el. Jó kis vacsora lett belőle.

Kellbele:
2 db orada,
Fél evőkanál szárított rozmaring,
Fél evőkanál szárított oregánó,
Fél evőkanál szárított petrezselyem,
3 gerezd fokhagyma, lereszelve,
1 friss csili, felaprítva,
Fél teáskanálnyi durvára őrölt fekete bors,
Citromos só, vagy tengeri só és reszelt citromhéj,
Olívaolaj

  1. A szárított fűszereket mozsárban törjük finomra, keverjük hozzá a felaprított fokhagymát, csilit.
  2. A halat tisztítsuk meg, úszóit oldalt és a farka vége felé vágjuk le, végül töröljük szárazra. Néhány, kb. ujjnyi távolságú vágással irdaljuk be.
  3. A fűszereket „masszírozzuk” be alaposan a halakba, fedjük le fóliával és tegyük pár órára a hűtőbe.
  4. Közvetlen sütés előtt szórjuk meg a citromos sóval, vagy ha nincs, sima tengeri sóval. Egy akkora serpenyőt amiben legalább egy hal elfér, hevítsünk fel, öntsünk bele két evőkanálnyi olíva olajat és pirítsuk meg rajta 1-2 perc alatt a halak mindkét oldalát. Tegyük olajjal kikent tepsire. Ha eddig csak tengeri sót használtunk volna szórjuk meg reszelt citromhéjjal is.
  5. 190 fokos sütőben 15-20 percig süssük.
  6. Miközben sül, kockázzunk mellé pár szem paradicsomot. Süssük meg a hasábburgonyát, dobjuk össze a salátát. Csepegtessünk rá egy kevés citromlevet, locsoljunk meg egy löket olívaolajjal és szórjuk meg reszelt parmezánnal.

Orada_rab_kesz_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr944811029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása