El se hiszem - Paradicsomos káposzta, sült tarjával
2012. július 12. írta: charliefirpo1

El se hiszem - Paradicsomos káposzta, sült tarjával

Ezt de útáltam kölökkoromban. Nem is ettem szerintem vagy tizenöt éve, az meg nagy idő, tán még meg is kívántam a dolgot. Meg Évi is addig magyarázta hogy végül rászántam magam.
Viszont kicsit agyalnom kellett, hogy vajon mi legyen hozzá. Mivel sokra nem tartottam, illetve valami olyasmit akartam ami még másnap is ehető, viszonylag hamar megvan, végül a húsok  „trabantjára" esett a döntés, a tarjára. Vicc hogy még tán sose sütöttem pedig eléggé alap.
Mondjuk a tarjáért is hasonlóan rajongtam mint a paradicsomos káposztáért...
Aztán ahogy sült a hús, meg összeborult a káposzta és a paradicsom, kezdett érdekes lenni a dolog.
Ha valaki teljesen rá van gerjedve a főzelékállagú témára, annak mondhatom, hogy ez nem egészen az, bár elég haloványak az emlékeim tényleg hogy az milyen is pontosan. Ez amolyan köret a hús mellé téma, legalábbis ezt most így találtam ki.
Egy, szerintem elég jól sikerült tarjával.

Kellbele:

Paradicsomos káposzta

Fél fej káposzta, olyan 70-80 dkg mondjuk,
Két kisebb fej vöröshagyma, felaprítva,
1 szárított csili paprika,
800 grammnyi paradicsomkonzerv,
Olívaolaj,
Tengeri só,
Cukor,
1 csapott evőkanál liszt,
1 babérlevél,
1-2 dl tej,
Víz

Tarja


4 ujjnyi vastag szelet tarja, ne püföljük el csak tenyérrel ütögessük kicsit szét,
4-5 gerezd fokhagyma, héjastól szétlapítva,
Fél teáskanál cayenne bors,
Fél teáskanál őrölt római kömény,
Fél teáskanál őrölt mustármag,
Egy teáskanálnyi tengeri só,
Fekete bors,
Olívaolaj,
1 dl száraz fehérbor

Paradicsomos káposzta

  1. A vöröshagymát kevés olívaolajon dinszteljük üvegesre.
  2. A káposztát közben szintén kevés olívaolajon fedő alatt fonnyasszuk meg (kis vizet is tegyünk alá).
  3. Adjuk a hagymához a babérlevelet, csilit. Pár percig még forgassuk, majd öntsünk hozzá a tejet.
  4. Adjuk hozzá a paradicsomot (a konzervdobozba öntsünk 1-2 dl vizet, öblítsük ki vele és öntsük ezt is rá). Krumplinyomóval törjük össze ha darabosat, vagy egészet vettünk. Kis lángon rotyogtassuk.
  5. Ha a káposzta összeesett szórjuk meg egy evőkanálnyi liszttel. Vegyük feljebb a lángot, pár percig pirítsuk folyamatosan kevergetve.
  6. Öntsük a paradicsomot a káposztához. Sózzuk, borsozzuk, fedjük be és kis lángon főzzük ameddig a káposzta meg nem puhult (kb. 40-45 perc, közben a liszt miatt néha nem árt megkeverni).
  7. Ha megpuhult vegyük le a fedőt, rotyogtassuk ameddig be nem sűrűsödik.
  8. A végén adjunk hozzá 1-2 evőkanálnyi cukrot.


paradicsomos_káposzta_1.jpg

Tarja

  1. A fűszereket keverjük el sóval.
  2. A húst mossuk meg, „maszírozzuk" bele a fűszerkeveréket.
  3. Egy széles, forró serpenyőbe öntsünk egy kevés olívaolajat. Tegyük rá a hússzeleteket, nagy lángon pirítsuk körbe.
  4. Ha kész dobjuk a serpenyőbe a fokhagyma gerezdeket, öntsünk alá egy kevés fehérbort, majd tegyük 170 fokra előmelegített sütőbe, 30-35 percre. Félidőben fordítsuk meg a szeleteket.
  5. A húst ellenőrizzük fogpiszkálóval, hústűvel. Ha könnyen beleszalad és áttetsző lé buggyan ki kész.

tarja_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr34650710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása