Tökipompos, kenyérlángos, langalló, vagy amit akartok
2012. január 28. írta: charliefirpo1

Tökipompos, kenyérlángos, langalló, vagy amit akartok

 „Dr. Eperjessy Ernő tanulmányából - A kenyér és a kenyérsütés a somogyi uradalmi cselédek körében): Egy kemencébe egy sütéskor általában 6 kenyér fért el. A maradék tésztából langallót sütöttek, amit csak 1945 után kezdtek el lángosnak nevezni. A langalló lepényszerűen elnyújtott tészta. Az asszony tenyerével akkorára formálta, mint a sütõlapát. A lapáton késsel két helyen behasította, hogy ne púposodjon föl. A langallót a kemence szájánál sütötték, közel a kihúzott parázshoz. A kenyérnél jóval hamarabb átsült, a gyermekek már várták, mert kenyérsütés napján langalló volt a reggelijük. A megsült langallót kézzel törték el darabokra (a hagyomány szerint késsel vágni nem volt szabad), tejföllel, zsírral megkenték, vagy egyszerűen csak megsózták és úgy fogyasztották frissen.”

 
Szóval nem kell ezt túlcifrázni. Úgy gondoltam sütök egy lapos kenyeret, amit megrakok mindenféle jóval.
A szalonnával sikerült telibe találni, egy adag kolozsvárit Évi hozott piacról, egy adag meg Juci hozzájárulása volt a vacsorához.
Na ez volt az ami odabasz. Ettem már jó pár szalonnát de ettől most kicsit meglepődtem. Ahhoz képest hogy echte hazai, az íze kicsit mint a pancetta. Ami elég érdekes itthon. De valami esztelenjó.
És mondom ezt úgy, hogy amit Évi vett az is egy tisztességesen elkészített háztáji volt.
A kenyér meg semmi extra, mindenki fogja a saját kenyérreceptjét és megcsinálja azzal,ahogy azt fentebb is írták.
 
 
Kellbele (6 főre):
 
60 dkg liszt,
Kis marék búzadara,
1 csomag porélesztő,
Fél evőkanál cukor,
Fél evőkanál tengeri só,
Egy evőkanálnyi növényi olaj,
3,2 dl langyos víz
 
Tetejére
40 dkg jóféle füstölt, húsos szalonna,
4 fej lilahagyma, karikákra vágva,
Két evőkanálnyi sertés zsír,
Kis maréknyi túró,
Egy nagy doboz zsíros tejföl,
Kis marék kakukkfű levelei,
Tengeri só,
Frissen őrölt fekete bors,
4-5 gerezd fokhagyma,
15-20 dkg reszelt sajt,
Pirospaprika,
Ha van hegyes erős paprika és szeretjük, kis kockákra vághatunk egy keveset
 
A lisztet tálba szórjuk, összekeverjük a darával, sóval, csipetnyi borssal. Langyos vízben elkeverjük a cukrot, az élesztőt pár perc alatt megfuttatjuk. A liszthez öntjük, egy evőkanál olajjal sima, ruganyos tésztává gyúrjuk. Egy órát kelesztjük vizes ruhával letakarva.
Ha legalább duplájára kelt kettéválasztjuk. Egy felet kézzel kihúzunk, kinyújtunk, zsírral kikent tepsire fektetjük (a másik felét folpakkba csomagolva félretesszük).
- A tepsi kb. 20x30 cm-es és magas falú legyen így egy kicsit meg tud majd emelkedni.
A tetejébe ujjal kis mélyedéseket nyomkodunk. Megkenjük felolvasztott sertészsírral, 20 percre ismét letakarjuk.
Két evőkanálnyi zsírt felolvasztunk, 1-2 perc alatt kicsit lepirítjuk a vékony szeletekre vágott szalonnát, hozzáadjuk a hagymát. Amint kissé összeesik levesszük a tűzről, hagyjuk kihűlni.
A tésztát megkenjük egykét evőkanál tejföllel, megszórjuk túróval, kevés sóval, borssal, kakukkfűlevéllel. Rászedjük a hagyma felét (próbáljuk szétválasztani vagy süssük külön a szalonnától). Megszórjuk nagy adag reszelt sajttal, végül a szalonnával, maradék hagymával. 4-5 gerezd fokhagymát nyomkodhatunk a tetejére héjastól (ha megsült majd rányomkodjuk).
220 fokos sütőben addig sütjük ameddig a tészta széle elkezd pirosodni (kb. 20-25 perc), a végén meg is kenhetjük még egy kis zsírral. Meg persze egy kis tejföllel, meg megszórhatjuk pirospaprikával is.

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr53963471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intizar 2012.02.26. 20:39:38

Nyamnyamnyamnyamnyamnyamnyamnyam...
süti beállítások módosítása