Tatár bifsztek
2011. december 18. írta: charliefirpo1

Tatár bifsztek

Kellhozzá némi marhahús, egy nyereg, meg egy ló. Legalábbis a tatárok szerint, ha jól olvastam.
Ennyire azért nemakartam utánamenni az „eredeti” receptnek, úgyhogy most inkább felütöttem Anthony Bourdain-t és megnéztem azt a változatott amit a Les Halles-ben készítenek.
Nem először tettem, már egy ideje nézegettem.  Elég egyszerűre vették és tele van olyasmivel amiket szeretek. Petrezselyem, hagyma, Tabasco, Worcestershire meg ilyenek. Már a hamburgernél is feltűnt hogy a darált marhához elég jól megy a „vuszter” úgyhogy pláne tetszett a dolog.
A sültkrumplis köret miatt volt egy kis csodálkozás, de ha az ember nyershúst dúr asszem nem árt mellé még egykis ezaz. Pirítós se maradt el, merhát mire kennénk a húst. Úgyhogy az kell. Meg saláta is kell. Hagymás paradicsomos.
A hús kérdésére már egész más, itt gondolom eléggé megoszlanak a vélemények. A receptben vesepecsenye szerepel, de hentesbarátunk szerint a fehérpecsenyéje tökéletesen megfelel a célnak. Énmeg rábólintottam mer harmadannyi volt mint a bélszín. 
Szóval így állt össze a kép.
 
Kellbele:
 
50 dkg darált marhahús. Nem zsíros, ha nagyonkirugunk a hámból akkor bélszín, ha kevésbé rúgunk ki a hámból mint én is most, fehérpecsenye
1 közepes fej vöröshagyma, felaprítva
1 csokor petrezselyem levelei, felaprítva
1 Evőkanál ketchup
2 evőkanál dijoni mustár
3 evőkanál Worcestershire szósz
Néhány csepp Tabasco szósz
4 szardellafilé, felaprítva
3 kisebb csemegeuborka, felaprítva
1-2 dkg (1 kis üveg) kapribogyó
Tengeri só
Frissen őrölt fekete bors
Két tojás sárgája
3 cl konyak
5 cl mogyoróolaj
 
Saláta
50 dkg koktélparadicsom
1 közepes fej fehérhagyma, vékony karikákra vágva
3 cl fehérborecet
6 cl olívaolaj
Tengeri só
Fekete bors
1 csokor petrezselyem levelei, felaprítva
 
Italmellé: Vörösbor, mimás
 
 
A tojás sárgáját elkeverjük a szardellafilével. Hozzáadjuk a mustárt, ketchupot, Worcestershire-t, Tabasco-t, konyakot.  Ezzel is jól elkeverjük, végül fokozatosan belecsepegtetjük a mogyoróolajat. Jöhet a hagyma, apróra vágott uborka, kapribogyó, petrezselyem, marhahús. Alaposan összegyúrjuk, közben sózzuk, borsozzuk.

Pirítóssal, sültkrumplival, salátával tálaljuk, meg persze valami ütős vörösborral. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr93472426

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Karácsonyi fatörzs (Bousche Noél) recept 2011.12.19. 20:19:17

Recept elkészítése - a piskótatekercset kiterítjük, megkenjük a lekvárral, ha túl sűrű likőrrel hígítjuk. A cukrot a tojással habosra keverjük, gőz fölött besűr

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása