Lazac, túró, tagliatelle
2011. augusztus 14. írta: charliefirpo1

Lazac, túró, tagliatelle

Megint kísérleteztem kicsit. A lényeg illetve kiindulópont most a lazac volt, meg a tagliatelle. Kb. fél éve már csináltam valami hasonlót, akkor egybe sütöttem meg a halat Jamie Oliver receptje szerint citrommal, kaporral.
Most is ilyesmit szerettem volna, mellé meg tésztát. Aztán eszembe jutott hogy a kapor meg túró ha jól rémlik jól megvannak egymással. Így lett végül kapros túrós tagliatelle. A lazac receptet meg szétszedtem és citromos fehérboros mártással készítettem el, így kevesebb hallal is egész jól elvan.
A bőrét megpirítottam, cefetbüdös volt. Évi mondta is hogy őneki ugyan nemkell, úgy kellett rábeszélni az első harapásra. Aztán a többire már nem. Egész jó kis tepertő lett belőle.
 
Kellbele (2-3 főre):
 
Tagliatelle
30 dkg fehér kenyér liszt,
3 tojás
Csipetnyi tengeri só
Langyos víz
 
Lazac
20 dkg lazacfilé, kisebb kockákra vágva,
Bőrét vágjuk le miután leszedtük a pikkelyt majd szeljük szélesebb csíkokra,
Evőkanálnyi kaporlevél, felaprítva
Evőkanálnyi metélőhagyma, nagyobb darabokra vágva
Csokor petrezselyem, felaprítva
Két gerezd fokhagyma, vékonyra szelve
1 citrom reszelt héja
Fél citrom leve
1-2 dl húsleves alaplé
1 dl száraz fehérbor
50 g vaj, felkockázva
15 dkg túró
Olívaolaj
 
Mellé: Sűrű tejföl
 
Italmellé: Szeremley, Badacsonyi szürkebarát 2008
 
Tagliatelle
A tésztához a lisztet tálba szitáljuk, sózzuk, közepébe lyukat fúrunk és beleütjük a tojásokat. Kézzel elkeverjük a tojást, majd a liszttel 10 perc alatt simára gyúrjuk. Ha nem állna össze kevés vízzel megkenhetjük. Három részre osztjuk, kerekre formázzuk és nedves folpackba csomagoljuk. Egy órát pihentetjük.
Lisztezett deszkán kissé kinyújtjuk. A tésztagép legvastagabb fokozatával kezdve a 6-os, 4-es, majd 3-as fokozatokon háromszor áthajtva ismét kinyújtjuk. Ha egy kész, felhajtva a deszkára fektetjük, legalulra és a rétegek közé lisztet szórunk. Ha minddel megvagyunk a csíkokat keresztben félbevágjuk majd a gép darabolójának megfelelő részén áttekerve elkészítjük a tésztát.
Ha nincs tészta szárítónk keresünk egy felmosó nyelet, karnist, vagy bármilyen vékonyabb, hosszú rudat amire fellógatva félretesszük a kész adagokat.
Ha mind megvan 4-5 liter lobogó sós vízben 1-2 perc alatt al dente-re főzzük.
 
Ha a tésztát „fellógattuk” elkészítjük a lazacot. (Előtte már mindent feldaraboltunk.) A bőrét egy serpenyőben kevés olívaolajon ropogós aranybarnára pirítjuk.
Egy másik, széles, magas falú serpenyőt vagy wokot felforrósítunk. Beleöntünk 4-5 evőkanálnyi olívaolajat, belehelyezzük a lazac darabokat. Nagy lángon 1-2 perc alatt minden oldalukat enyhén megpirítjuk, közben sózzuk, borsozzuk. Mikor minden oldala színt kapott hozzáadjuk a fokhagymát, még egy percig sütjük majd felöntjük 1 dl fehérborral, 1 dl húsleveslével. A 2/3-át elforraljuk, rádobjuk a vajdarabokat. Megvárjuk hogy kissé felhabozzon. Levesszük a tűzről, rászórjuk a metélőhagyma, petrezselyem, kapor nagyját, majd meglocsoljuk kevés citromlével.

A tésztát megfőzzük, ha kész leszűrjük. A lazacot visszatesszük a tűzre, hozzáadjuk a túrót, tésztát, néhány evőkanálnyi főzőlevet. Ha kellően összekevertük le is vehetjük. Sózzuk, borsozzuk, előmelegített tányérra szedjük. A tetejére helyezzük a pirított bőrdarabokat, mellékanalazunk egy kevés tejfölt, végül megszórjuk a maradék zöldfűszerrel.  

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr503153549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása