Ázsiai pirított tészta rostélyossal
2011. február 05. írta: charliefirpo1

Ázsiai pirított tészta rostélyossal

Azt nem mondhatnám hogy ilyesmi régen volt, mer nemrég ettük a rizsát ugye. Mármint hogy ázsiai.

Egy régi mondás jutott eszembe, miszerint amit az európai konyhában kidobnak azt az ázsiaiban megeszik. Ami enyhe túlzás azért de van benne némi igazság. Már sok helyen megírták azt is, így gondolom nem mondok újat hogy az ázsiai ételek tökéletesen alkalmasak a hűtők kitakarítására.
Hát kitakarítani nem volt sokmindent, viszont eszembe jutott hogy a fagyóban fekszik a „Juci husából” még egy darab ami nekem pont elég lenne gyorsban megsütve, viszont kettőnknek már nem nagyon. Na erre kellett építkezni. Aztán jött a következő gondolat hogy a szekrényben még ott porosodik jó fél éve egy adag szárított shitake gomba. Akadt még egy kaliforniai paprika is a zöldséges rekeszben, a többi meg már jött magától.  
 
Kellbele (4 főre):
 
5 gerezd fokhagyma, apróra vágva
3 friss, kimagozott chilipaprika, felaprítva
Egy evőkanálnyi frissen reszelt gyömbér
Egy zöldhagyma, átlósan vékony karikákra vágva
Egy kaliforniai paprika, megsütve, bőre lehúzva majd vékony szeletekre vágva
8 közepes méretű friss vagy szárított shitake gomba, felszeletelve (nem túl vékony szeletek)
Maréknyi friss cukorborsó, keresztben kisujjnyi széles szeletekre vágva (vagy fagyasztott mirelit)
15-20 dkg rostélyos, vagy hátszín, vagy bármi enyhén kikloffolva, kisujjnyi széles szeletekre vágva
Tofu, kb. 8-10 db 1 cm-es kockákra vágva
3 kocka tojásos kínai tészta
Szójaszósz
Osztrigaszósz
Sherry ecet
Mogyoróolaj
Szezámmag olaj
1 teáskanálnyi kurkuma
Fél teáskanálnyi barnacukor
Tengeri só
Frissen őrölt fekete bors
Teáskanálnyi szezámmag
Citrom
 
Zenemellé: Bonobo, Black Sands
Italmellé: Tour de Dúzsi 2007
 
A húst a fent leírtak szerint felszeleteltem. Egy közepes méretű tálban összekevertem három evőkanálnyi szójaszószt egy evőkanálnyi osztrigaszósszal, csipet sóval, borssal, fél citrom levével. Beleforgattam a hússzeleteket, lefedtem fóliával és félretettem fél órára pácolódni.
Közben a zöldségeket felvagdostam, a cukorborsót leforráztam, hagytam öt percig állni majd hideg vízbe tettem.
A tésztát szintén leforráztam. Öt percig kell állni hagyni (hogy szétessenek a kockák) majd le lehet szűrni.
A wokot felhevítettem. Két evőkanálnyi mogyoróolajon egy percig pirítottam a hússzeleteket mielőtt hozzákevertem volna a fokhagymát, chilit, gyömbért (végig közepes / nagy lángon; folyamatosan keverve, vigyázva hogy ne égjen meg semmi de elég meleg is legyen). Fél perc után hozzáadtam a gombát, tofut, kurkumát. Megvártam hogy a tofu szélei kicsit megbarnuljanak majd felöntöttem az egészet a maradék páclével meg még 3-4 evőkanálnyi szójaszósszal, fél evőkanálnyi osztrigaszósszal (előtte meg kell kóstolni mert lehet hogy már enélkül is elég sós), egy evőkanálnyi sherry ecettel és kb 1 dl vízzel, amiben a tészta főtt. Megvártam hogy a felére sűrűsödjön az egész majd hozzáadtam a leszűrt cukorborsót, kaliforniai paprikát, tésztát. Jól összeforgattam, addig melegítettem ameddig el nem kezdett sercegni a tészta. Meglocsoltam pár csepp szezámmag olajjal, citromlével, meg rászórtam a felszeletelt zöldhagymát.
Vettem hozzá csírát is hogy majd jól megbombázom vele az egészet de elfelejtettem, pedig jól mutatott volna rajta azis. 
 
    
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr552640288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása