Bableves kelkáposztával, csülökkel – a majdnem Ati féle káposztásbableves
2010. november 15. írta: charliefirpo1

Bableves kelkáposztával, csülökkel – a majdnem Ati féle káposztásbableves

 

Azért csak majdnem, mert az eredeti recept savanyú káposztát használ, illetve kerül bele pirospaprika, paradicsomlé és nem kerül bele bor, mustár, borókabogyó illetve kömény. Ezúton is botsch Atesz, majd legközelebb ígérem megpróbálok nyugton maradni. Most viszont mikor megkaptam a receptet egyrészt egyből az ugrott be hogy dejó lenne ez friss káposztával, illetve a csülök hallatán egyből a mustárra gondoltam. Nameg a fehérborra. Mivel a hétvégénk ezalkalommal nagyrészt a szórakozásról szólt ezért valami egyszerű, nem túl macerás ételt szerettem volna elkészíteni, ami egyben jó másnaposság ellen is. Tapasztalataim szerint erre a legalkalmasabbak a levesek, a sült dolgokat valahogy ilyenkor nem veszi be a gyomrom. Úgyhogy a fent említett recept épp kapóra jött, bableves meg már úgyis rég volt. Azt nem mondom hogy nem hosszadalmas, viszont macerásnak egyáltalán nem az, mi pl. ameddig a bab és a csülök főtt simán el tudtunk menni vásárolni, mire hazaértünk már csak be kellett fejezni (igaz így lett a csülök két, kétésfél órás főzési idejéből négy, de baja nem lett tőle)
 
Kellbele (6-8 főre):
 
1 db kb. 1,5 kg-os füstölt csülök
10 dkg kolozsvári szalonna, apró kockákra vágva
Evőkanálnyi fekete szemes bors
Fél evőkanálnyi borókabogyó
6 babérlevél
2 bögre bab (vegyesen használtam nagy szemű tarka és sima főzőbabot)
Fél fej kelkáposzta, vékony csíkokra vágva
2 fej vöröshagyma, felaprítva
4 gerezd fokhagyma, felaprítva
1 púpozott evőkanál liszt
Késhegynyi őrölt római kömény
Három evőkanál sűrű tejföl
1,5 dl fehérbor
Víz
Két evőkanálnyi dijoni mustár
Olívaolaj
Frissen őrölt fekete bors
Szárított (bio) ételízesítő
 
Zenemellé: Rádiócafé, vasárnapi autósokk
Italmellé: Wunderlich Olaszrizling
 
A babot egy nappal főzés előtt bő vízben beáztattam. A csülköt átmostam majd feltettem a szemes feketeborssal, borókabogyóval, három babérlevéllel 4 órára főni. Kis lángon fedő alatt rotyogtattam ameddig a húsba könnyedén bele nem szaladt a villa. Kivettem és lefejtettem a csontról a húst, majd falatnyi darabokra tépkedtem. Miközben a hús főtt a babot leszűrtem, és egy órán keresztül szintén kis láng felett főztem, majd mikor eléggé puha volt ismét leszűrtem.
Egy nagy lábasban kis olívaolajat hevítettem majd kis lángon zsírjára pirítottam a kolozsvári szalonnát. Hozzáadtam a vöröshagymát, fele fokhagymát, majd további 4-5 percig forgattam közepes láng felett. Öt perc után beledobtam három babérlevelet, hozzáadtam a húst, rákanalaztam két evőkanálnyi dijoni mustárt, megszórtam egy késhegynyi római köménnyel és még 2-3 percig pirítottam. Feljebb vettem a lángot, hozzáadtam a babot, ráöntöttem a fehérbort. Megvártam hogy teljesen elpárologjon (gyakran átforgatva közben), majd beleszórtam a felszeletelt kelkáposztát és felöntöttem a csülök főzőlevével (kb. 1,5-2 liter) és még kb. 3 dl tiszta vízzel úgy, hogy teljesen ellepje és még 1/3 rész folyadék legyen a „sűrűje” felett. Két evőkanálnyi szárított darált zöldséggel ízesítettem. Mivel a babot és a húst is előfőztem így csak kb. fél órát kellett kis lángon rotyogtatni hogy a káposzta megpuhuljon. 
A rántáshoz egy kis serpenyőben olívaolajat hevítettem, mérsékeltem a lángot, hozzáadtam a maradék fokhagymát, egy evőkanálnyi lisztet és 1 percig folyamatosan keverve lepirítottam (a besameles kalandom óta, mikoris kétszer kellett próbálkoznom nem várom meg hogy színt kapjon). Félretettem 5 percre hűlni, majd felöntöttem 1,5 dl hideg vízzel és csomómentesre kevertem (ez elvileg azért kell hogy tuti ne csomósodjon be), majd hozzáadtam még három evőkanálnyi tejfölt. Folyamatos keverés mellett annyi leveslét öntöttem rá hogy átmelegedjen a rántás, majd a leveshez adtam. Megvártam hogy ismét felforrjon és tányérra szedtem. Friss kenyérrel, kis fekete borssal ettük meg jól.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr382451283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása