Kovászos uborka krémleves
2010. augusztus 02. írta: charliefirpo1

Kovászos uborka krémleves

Ez egy olyan leves, amit már elég régóta ki akartam próbálni. Csak hát megkellett várni a szezonját mert a boltban kapható uborkát annyira nem akartam hozzá erőltetni. Most meg hogy megint tombol a nyár, kaptam belőle egy raklappal, anyukámtól illetve Évitől is. Annyit viszont tuti nem tudnánk megenni így jött elő szombaton ez a kaja is. Először a gasztromániában hallottam róla, mikor a Kistücsök főszakácsával beszélgettek. Már régóta ki akarom próbálni magát az éttermet is, sajnos még nem volt rá lehetőségünk,  de remélem azért hamarosan összejön ez is. Szóval az eredeti verzióval nem tudom összehasonlítani a végeredményt, ha majd sikerül megkóstolnom akkor lehet átgondolom a receptet. Most viszont jobb híján a neten néztem szét ismét, találtam jó párat, köztük egész elpattantakat. Végül fogtam a legegyszerűbbet majd egy kicsit továbbgondoltam szokás szerint. A végeredmény vegyes lett, 4-ből kettő ha jól sejtem, bár azt azért hozzá kell tenni hogy egyrészt amit kiszedtem elfogyott, másrészt egy ilyen levesnél nem árt szeretni magát a kovászos uborkát is (ami a József nevű versenyzőnkről nem mondható el, bár ő ette meg leghamarabb –lehet túl akart lenni rajta).

 
Kellbele (4-5 főre):
 
5 közepes méretű kovászos uborka, felkockázva,
1 dl a levéből,
Ha van benne fokhagyma akkor abból 2 gerezd, ha nincs akkor két gerezd friss,
2,5 dl tyúkhúsleveslé,
Két evőkanál kapor, apróra vágva,
1,5 dl sűrű (20 %-os) tejfől,
Négy evőkanál görög joghurt,
Frissen őrölt fekete bors,
Korty olívaolaj
 
Zenemellé: Buena Vista Social
Itallmellé: Varga pincészet Rozéja (nem volt más épp kéznél na)
 
Tulajdonképpen ahogy írtam is fentebb a legegyszerűbb receptet választottam ki, szóval nem kell sokat szőrözni vele. Az uborkát pár korty húsleveslével egy legalább literes hosszúkás kiöntőbe öntöttem és összeturmixoltam. Hozzáadtam két evőkanálnyi kaprot, a leves maradék levét majd ezzel is összekevertem. Egy pohárba szedtem 1,5 dl tejfölt és hozzáadtam a már összeturmixolt léből pár kanállal hogy felvegye a hőmérsékletét majd ezt is a kiöntőbe öntöttem. Beledobtam két evőkanálnyi görög joghurtot hogy egy kicsit sűrítsem a levest, majd átmentem az egészen mégegyszer a mixerrel. Végül pár korty olívaolajat és pár csipet sót adtam hozzá és betettem a fagyasztóba hűlni. Közben a maradék két evőkanálnyi joghurtba elkevertem két evőkanálnyi kaprot, durvára vágott petrezselymet szintén pár csepp olívaolajjal és egy kis frissen őrölt fekete borssal. Mikor kihűlt, tányérba szedtem, a közepére meg egy kis joghurtot raktam.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr242193968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mento · http://leves.lap.hu 2010.11.15. 14:01:15

Üdvözöllek! Feltettem ezt a receptedet a leves.lap.hu/kremlevesek/14512526 oldalra. István
süti beállítások módosítása