Újévi lencseleves
2010. január 02. írta: charliefirpo1

Újévi lencseleves

Elseje ugye általában a punnyadás meg a lencsezabálás napja. A lencse ilyen szempontból márcsak azért sem rossz dolog, mert csak fel kell csapni a tűzre és simán elrotyog magában, addig az ember meg fekhet bután az ágyában a tv előtt és elgondolkodhat hogy mit is fog idén másképp csinálni, esetleg hogy csinált magából hülyét előző este, stb...

Olyan fél három körül értünk haza hajnalban, a lakótársam még vidáman kavarta a lencsefőzelékét kb három óra főzés után, közben nagyokat köpködött hogy ő többet ilyen hülyeséget nem csinál hogy nem áztatja be a lencsét legalább egy fél napra. Ezt megelőzendő gyorsan be is áztattam egy fél bögre lencsét, nehogy délután nekem is a gáz felett kelljen eltöltenem a fél napot.

Tavaly én is főzeléket csináltam, idén nem akartam a másnapos gyomromnak semmi rosszat ezért inkább a leves mellett döntöttem, asszem jó választás volt.

Kellbele:
fél bögre lencse
50 dkg bármilyen füstölt gyesznyó (valami csontos húst sikerült vennem a közeli éjjelnappaliban, nem gondoltam túl a dolgot)
két répa felockázva
egy fej vöröshagyma apróra vágva
két gerezd fokhagyma összetörve
szál kolbász (nyers, sima sütni való, de azért ne tesco-s mer az nagyonszar)
egy szem chilipaprika
egy evőkanál pirospaprika
egy doboz tejföl
két evőkanál dijoni mustár
másfél liter marhahús leveslé

három babérlevél
frissen őrőlt tarkabors
kis csokor petrezselyem
Egy kis olívaolaj

Zenemellé: kokemény magyar hipphopp (egy haverunk karácsonyi ajándéka volt a válogatás)

 

Naszóval. A lencsét ugye legalább egy fél napra be kell áztatni hogy ne legyen túl nagy szívás a főzés. Egy nagy lábast közepes hőmérsékletűre melegítettem, és beleöntöttem egy kis olívaolajat. Lassú tűzön tíz percig pároltam a vöröshagymát. Mivel a fokhagymát most nem aprítottam fel apróra ezt is beledobtam már az elején. Közben egy serpenyőben nagy lángon megpírítottam a kolbász minden oldalát (a szál kolbászt kb fél arasznyi darabokra vágtam) kis olívaolajon.

 

 

A füstölt hús húsos részét levágtam, felkozkáztam három-négy centis darabokra. Mikor a hagyma kész volt, levettem a tűzről és hozzákevertem a pirospaprikát, meg öntöttem hozzá még egy kis olajat. Beledobtam a húst (füstölt+kolbász), jól összekevertem és visszatettem még fél percre a tűzre. Hozzáadtam a lencsét és jól összeforgattam az egészet, aztán felöntöttem a húsleveslével. Mikor felforrt kis sót tettem hozzá (kb három csipet) meg beledobtam az összemorzsolt chilit és a babérleveleket. Egy óráig lassú tűzön föztem. Aztán a két kanál mustárt összekevertem egy kis leveslével hogy jól feloldódjon, és beleöntöttem a levesbe. Kicsi borsot őröltem rá és még fél órát föztem. Aztán beledobtam a felkockázott répát és még fél órát főztem. A végén még kicsit ízesítettem sóval, borssal. A tejfölt szintén egy kis leveslével simára kevertem hogy felvegye annak a hőmérsékletét és beleöntöttem a fazékba, kis petrezselymet téptem rá. Finom lett asszem...

 

 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr861639193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása