Leveles tésztában sült bolognai ragu kelkáposztával
2009. december 06. írta: charliefirpo1

Leveles tésztában sült bolognai ragu kelkáposztával

Hát a tegnap megint érdekesre sikerült. Mondjuk legalább nem másnaposan indítottam a szombatot mert pénteken kultúrálódni voltunk a Centrál Színházban, és csak egy felest sikerült a szünetben tolni. Meg utána két forralt bort a Vörösmarty téren.
Haverom nagy Jamie Oliver gyűjtő és nemrég megkapta ajándékba a Vidéki Konyhát v. mit, ott találtam egy érdekes receptet meg már amúgy is forogtam egy ilyen típusú ételen mert még sose csináltam. De nem szaladok ennyire előre mert piac azért nem maradt el tegnap sem, ismét jól szórakoztunk.
Elvileg zellerszárért akartam menni, mert azt nem nagyon lehet másutt kapni, legalábbis én még csak ott találkoztam vele. Meg is lett ismét hamar, meg vettem friss répát, meg szemezett velem egy tök szép fej kelkáposzta és nem sikerült otthagynom bár mikor még megvettem nem tudtam mit fogok kezdeni vele. Aztán elnéztünk a húsoshoz, ott meg darált húst vettem. Épp elfogyott előttem a ledarált úgyhogy ebből legalább tuti frissen daráltat kaptam. Marha felsálból, kétszer átdarálva. Aztán felmentünk az emeletre mert haverom szét akart nézni az őstermelők között, bár én ugye ott múltkor csúnyán ráfaragtam a dióval de mindegy. Most egy szép oregánóba botlottam, 280 forintért nem tűnt vészesnek. Aztán már majdnem leléptünk, még gombát akartam venni amikor észrevettünk egy sajtos standot. Láttam kiírva hogy grana padano, akciós 3580 HUF / kg. Hm mondom annyiért ha még jól is néz ki, egyebassza..
Kérdezem a nénit mert nem láttam a pultban hogy merre van. Mutat egy tömbre, nézzük, baszomnagy kanyi betűkkel valami francia szövegkezdet. Kérdezem biztos az, mondja biztos. Hát mondom ha az az akkor inkább nem kell. Aztán haverom kérdezi hogy melyik az akciós 2500 forintos francia sajt, rámutat ugyanarra a tömbre. Mondtam is egyből a maminak hogy mondom az előbb ezt nekem még grana padanoként akarta elsózni, az meg nézett bután. Ekkor jött az ötlet, mondom a „parmezán”. Jaaa, az a máás és már kapta is elő…. Hát támasztottuk egymást a röhögéstől, de végül meglett mindkettőnknek a sajt, és ráadásul friss is volt a „parmezán”.
Kiröhögtük magunkat és irány az Auchan. Annyian voltak mint a szemét, szokásos karácsonyi őrület. Vettem két bort, egy Frittmannt meg egy Malatinszkyt. Meg leveles tésztát 540 g-ot. Meg megnéztem a zöldeket és beigazolódott a múltkori hipotézis, miszerint ha petrezselyem van akkor ruccola nincs és fordítva. Nem tudtom mekkora sztár van ott a beszerzésen, de ráfér még a tanulás….
Utána kis sor és irány haza, mert jöttek a haverek kiéhezve.
És neki is láttam a bolognai ragunak leveles tésztában, kelkáposzta levéllel.

Kellbele:
1 kg darált (kétszer volt átdarálva) marhahús, felsál most. (ja és bőven elég lett volna fél kiló is)
3-4 zellerszár apróra vágva
4 kisebb sárgarépa szintén apróra vágva
4 kisebb gerezd fokhagyma apróra vágva
3 kis fej hagyma, na? Apróra vágva
2 chilipaprika
1 csokor bazsalikom szára, hehe, apróra vágva
1 kis csokor oregánó
(Épp a Bene Robi főz negyed kiló szalonnát megint a paprikán, biztos süti lesz :)
2 x 400 g paradicsomkonzerv
4 evőkanál sűrített paradicsom (Tesco-s, kurvajó!)
1,5 dl tej
Pohár vörösbor (Gere – Villányi Portugieser lett)
Olivaolaj

540 g levelestészta
Kelkáposztalevél
Reszelt parmezán

Zenemellé:
Szombat este lévén garázsmenet lett, aztán meg már nem emlékszem.

Szóval, bontottam egy üveg balatonboglári csodát hogy meglegyen az alaphangulat. Aztán összevágtam a hagymát, fokhagymát, sárgarépát, zellerszárat, bazsalikomszárat. Egy nagy lábasban lassú tűzön 10 percig pirítottam a hagymát olívaolajon. Beledobtam a fokhagymát, bazsalikomszárat, itt kellett volna chilit is de elbasztam és már csak a szószba sikerült beledobni. Aztán haverom belepofázott és felcseréltem a sorrendet, először a húst pirítottam meg és csak miután beledobtam jöttem rá hogy a zöldségeket is kéne. Szóval miután a hús megpirult a répát, zellerszárat is próbáltam pirítani egy kicsit, legközelebb fordítva csinálom. Utána beleöntöttem a tejet, egy perc és ment rá a két paradicsomkonzerv, sűrített paradicsom, bor. (Ja, itt már a gerét ittuk nagyban, meg lehet egy villamos is lecsúszott.)
Megvártam ameddig felforr az egész, sütőpapírt tettem a tetejére, és betoltam másfél órára a sütőbe 190 fokra. Közben nyertem 500 forintot pókeren aztán szerintem el is buktam az egészet, de az a rész már homályos kicsit.
Egy óra múlva kikaptam a sütőből a szószt és sóztam, borsoztam. Mikor lejárt a másfél óra kivettem, és gázon elfőztem a levét hogy jó sűrű legyen. (Frittmann Irsai Olivérnél jártunk). A vége előtt öt perccel beledobtam a bazsalikomlevelet, oregánót. A végén meg egy jó nagy adag reszelt parmezánt.

Aztán jött a vita, hogy most akkor elő kell sütni a leveles tészta alját vagy nem? Végül nem lett, de szerintem legközelebb elősütöm, ha nem lesz annyi szakértő a társaságban. Fogtunk a jénaimat, az aljára leterítettük a tésztát, rászedtem a bolognai ragut, rá a tetejére a másik tésztalap (540 g-osat vettem, pont két lap volt benne, egyébként recept szerint 1/3 kellene az aljára, a többi a tetejére). Felvert tojással megkentem a tetejét és visszatettük sütőbe 45 percre.

A kelkáposztalevelet 5 percig főztem mellé, ezt szerintem vagy elhagyom vagy 15 percig fogom főzni mert kicsit nyers maradt. Ami nem is lett volna baj mert nem akartam szétfőzni, de ez azért túl nyers volt.

Kb 40 percnél rájöttünk hogy talán mégis elő kellett volna sütni mert az alja elég fehér volt, jött a korszakalkotó ötlet hogy tegyem lejjebb. Három üveg bor, meg némi feles után ebből az lett hogy úgy odabasztam a jénait sütő aljához hogy csak úgy zengett a konyha, ott is maradt még öt percig, de legalább megsült végül az alja is. (Na jó, kicsit megégett, szóval ezért fogom legközelebb elősütni, bár a kis köcsög Jamie sem írta hogy kéne…)

Sikerült mindenkit úgy kiéheztetni hogy szónélkül betolták így is :D
 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr591578152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

attism · http://www.cooljatek.hu 2009.12.07. 02:13:21

Ezt is érdemes megnézni: recept.try.hu - Melinda receptes oldala

charliefirpo1 2009.12.08. 07:10:37

Köszi, megnézem majd!
süti beállítások módosítása