Csirkeszárnyak mézes, csilis mártogatóssal
2009. november 16. írta: charliefirpo1

Csirkeszárnyak mézes, csilis mártogatóssal

Szombaton elkészítettem kedvenc éttermi kajámat. Mióta Budára felkerültem 1998-ban, azóta kb. ugyanarra a helyre járunk a kerületbe, a HB-ba. Akarom mondani Alba Régia vendéglő, csak mi hívjuk HB-nak mert rövidebb, meg kb. négy évig nem is tudtuk a rendes nevét. Jópofa kis étterem a Fehérvári úton, közel a Körtérhez viszonylag elviselhető árakkal és viszonylag ehető pizzával. Azt mondjuk, mióta sütünk itthon is, nem nagyon vagyok hajlandó hazai étteremben megenni.
Egy ideig nagyon jól főztek, egyetemisták lévén a pizzán, túróscsuszán túl csak ritkán jutottunk, de azok is nagyon finomak voltak. Aztán jött kb. 2005-2006-ban a mélypontjuk, pocsék volt az étel minősége. Mostanában megint elkezdtek értelmesen főzni, tippelgettük is, hogy talán kidobták a szakácsot.
Amúgy a hely maga elég hangulatos, sokan látogatják, néha asztalt is kell foglalni mert nem lehet beférni, pláne télen, csütörtök-péntek környékén. Ha jól emlékszem tavaly fedeztem fel egy-két új dolgot az étlapon, az egyik a sajtos sült csirkemell áfonyás barackbefőttel, rösztlivel. A másik pedig a fűszeres csirkeszárnyak mézzel meg valami csípős paprikával. Na erre sikerült elég rendesen rákattannom, lévén az egyik legolcsóbb húsétel a lapon, meg baromijó az íze is. Meg lehet kézzel-lábbal enni.
Szombaton eszembe is jutott, úgyhogy este hétkor neki indultunk új, szénmonoxiddal dúsított bevásárlóközpontunkba, az Allée-ba. Egy rahedli szárny volt az Interspar húspultjánál, és mivel új üzlet, a kiszolgálás se volt a szokásos "mitkereselmáittmégesetenyóckorhúzzáinnen" stílusú, meg nem is a legszarabb darabokat válogatták nekünk össze.
Miután szárny, méz, fűszer, bor megvolt, kilenc körül sikerült is nekiállni a vacsorának.

Tehát akkor fűszeres csirkeszárnyak mézes csilivel, ruccolával, pirítóssal.

Kellbele:
Egy kiló csirkeszárny (fejenként 3-4 darab nekünk elég),
A jól bevált Bad Ischler fűszersóm zöldfűszerekkel (vagy só, bors, csili, szárított oregánó, szárított kakukkfű, reszelt citromhéj keveréke, mindenből egy-egy rész, sóból kettő),
Vaj vagy zsír,
Olívaolaj,
Bors,
Rozmaring ha van,
Egy deci tyúkhúsleves alaplé,
Fehérbor (Feindl szürkebarát volt épp)

Szósz:
5-6 teáskanál akácméz,
4-5 szem szárított chilipaprika,
5-6 teáskanál Erős Pista

Körethez:
Rukkola, mert azt találtam még a multkori lazacozásból a hűtőben,
Tökmagolaj vagy olívaolaj,
Kis marék reszelt parmezán,
Pár csepp citromlé

Baguette

Zenemellé:
Gorillaz

A csirkeszárnyak végét levagdostam, erre a múltkor jöttem rá, mikor az étteremben ettem. Leesett, hogy azoknak gyakorlatilag semmi értelme, csak nehezéknek vannak ott, illetve hogy még a sütés is macerásabb legyen. Miután levagdostam a felesleget, átmostam, forró serpenyőbe löttyintettem némi olajat, aztán jól megpirítottam mindet. Mikor kezdett színt kapni, átpakoltam kivajazott jénai tálba és vastagon megszórtam a fűszersóval, frissen őrölt tarka borssal.

Egyszer a paprikatv-n láttam a "nagycsöcsű nőt" - nevét nem tudom, csak így hívjuk egymás között- főzni. Általában ilyen "egészséges" dolgokat főz. Na, azt a fűszerezést nem felejtem el, egy nagyadag csirkét megkínált összevissza egy csipet sóval. Az addig rendben van hogy nem kell túlfűszerezni a dolgokat, de azért az vicc volt amit művelt.
Na de, vissza a csirkékhez. Dobtam még rá pár szál rozmaringot mert volt épp itthon, meglocsoltam kb. egy deci borral meg a levessel, lefedtem alufóliával és 30 percre betettem 190 fokra előmelegített sütőbe. Aztán leszedtem a fóliát és 250 fokon, hőlégkeveréssel - nagyokosság! – sütöttem még kb. 15-20 percig. 5 percenként meglocsoltam a szárnyakat a tál alján összegyűlt lével. Kb. akkor jó, ha már csak egy szaftos vékony réteg marad a léből, illetve ugye ha szép vöröses lesz a szárnyak színe.
Közben 5-6 teáskanál akácmézet összekevertem 5 szem szárított csili paprikával, meg négy-öt kanál darált csípős paprikával (nem Erős Pistát vettem, de szerintem majdnem ugyanolyat). Meg tettem még bele egy kanál cayenne bors, csili keveréket is, mert találtam a polcon. Először kicsit paráztam, hogy ettől tuti lesz valami bajunk, de utóbb kiokosítottak hogy a méz elveszi a csili erejének nagy részét, úgyhogy nem volt gáz.
Mikor kész lett a csirke, pirítottam pár szelet baguette-et, aztán belemártogattam a megmaradt szaftba. A rukkolát meg összekevertem a parmezánnal, olajjal, citromlével, és egy csipet sóval.
És már kész is volt! 

csirkeszárnyak_mézes_pistával_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr381530504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása