Bundáskenyér
2009. november 08. írta: charliefirpo1

Bundáskenyér

Ez egy gyors lesz, inkább csak azért hogy ilyen is van. A tegnapi nagy zabálás után mint mindig, most is korgó gyomorral ébredtem. Ha este bezabálok reggel mindig majd meg pusztulok az éhségtől pedig még bennem van a kaja. Na mind1.
Nagyanyáink kedvence a bundás kenyér. Tocsog az olajban, fasza jó sós, paradicsommal tökéletes. Aztán a paprikatv-s mesterek egyike bemutatott már egy újabb verziót is egyszer, miszerint ha két kenyér közé sonkát teszünk majd utána forgatjuk meg a tojásban és úgy sütjük ki nem is lesz rossz. Na ezt lehet kreatívabban is, pl. ha esetleg márványsajtot teszünk a két kenyér közé, vagy mondjuk ami tegnap reggel történt - találtam a hűtőben füstölt sajtot illetve kisütött csirkemellet és azt sikerült bevarázsolnom két enyhén szikkadt bagettszelet közé (milyen meglepő, jó lett).
Ma reggel megint ilyesmi mellett döntöttem, némi unszolás után az az amerikai verzió lett a befutó (egyszer láttam valahol, nemcsak hamburgert esznek ezek ám!)
Szekrényben találtam egy pont egy hetes mazsolás kalácsdarabot, a hűtőben való selejtezéskor meg még egy kis áfonyalekvárt. Adta magát. Két szelet kalács közé kis lekvárt kentem, tojásban megforgattam, jól kisütöttem, lecsepegtettem az olajat papírszalvétán, kis porcukor rá és már kész is az édes bundás kenyér (mikor először csináltam egyik haverom tök hülyének nézett aztán kétpofára tömte szó nélkül  :)

Szóval reggelinek, desszertnek, vagy csak úgy szerintem tök jó!


 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr181508922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Betti0131 · www.csekebernadett.hu 2010.06.23. 18:04:04

ezt a múlt héten próbáltam ki, kis módosítással: sima trapista sajt + házi sonka volt két kenyér közt. ez volt itthon. kurva jó lett.

charliefirpo1 2010.06.24. 20:11:31

köszi a kommenteket, nagyon örülök hogy tetszenek és végre van egy kis visszacsatolás is :)
van még a bundáskenyérhez egy ötletem, lehet hamarosan jön azis :D
süti beállítások módosítása