Sütőtökös muffin
2012. október 08. írta: charliefirpo1

Sütőtökös muffin

Lassan itt a sütőtökszezon, nem is tudtam megállni hogy ne vegyek egyet. Főztünk a feléből egy tagine-t, a másik fele meg megmaradt.
Szóval, volt egy fél tök, volt kajánk is épp a hétre, valami desszert kellett már csak. A muffin, mint olcsó desszert eléggé adja magát, tökös muffint meg még nem sütöttünk, meg is volt a megoldás. Annyira jól sikerült, hogy két nap is csináltunk, ettük mint bolond.
Elsőre vajjal, de az másnapra elfogyott, így lett helyette olaj. Illetve első nap került bele citromhéj is, másnap nem, mert annyira szar volt a citromom hogy nem bírtam lereszelni a héját.
De egy kicsi nem árt neki, szóval ha akad otthon mehet bele nyugodtan. Olivérnél nézegettem a receptet amúgy, volt is benne egy érdekes meglátás, miszerint sütibe a tök kb. olyan mint a répa. Tehát ha van egy jó répatorta recept, és helyettesítjük a tökkel valószínű ugyanaz lesz az eredmény, csak tök ízű lesz répa ízű helyett.
Fél óra alatt egész jó kis karácsonyi hangulat lett tőle amúgy a konyhában, bár hol van még az :)

Kellbele:
250 g sütőtök, kimagozva, lereszelve,
170 g cukor,
2 tojás,
300 g liszt,
1 zacskó (12 g) sütőpor,
Fél teáskanál őrölt fahéj,
1 citrom, héja lereszelve,
90 ml olaj (mogyoróolaj),
Tejföl,
Dió

  1. A tököt egy nagy tálban robotgéppel keverjük össze a cukorral, tojásokkal (egyenként adjuk hozzá).
  2. Dobjunk bele egy csipetnyi sót, a fahéjat, reszelt citromhéjat.
  3. Szórjuk bele a lisztet, sütőport, kicsit keverjük meg, adjuk hozzá az olajat és dolgozzuk alaposan össze.
  4. Szedjük 12 muffin formába, süssük 175 fokon 30-35 percig.
  5. Közben fél doboz tejfölt keverjünk el egy evőkanálnyi cukorral, pár csepp citromlével.
  6. Ha a muffin megsült (fogpiszkálót belenyomva nem ragad rá semmi), vegyük ki, hagyjuk a „sütő ajtajában" 10 percet pihenni.
  7. Öntsünk mindegyikre egy evőkanál tejfölt, végül szórjuk meg darált cukrozott v. natúr tört dióval.

sütőtökös_muffin_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr84827268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása