Zakuszka kísérlet
2012. július 30. írta: charliefirpo1

Zakuszka kísérlet

Na ezt is bepróbáltuk, pár hete még grillezésnél. Nincs is jobb, mint tűző napon zöldséget grillezni :) Előétel lett egy méretesebb szték mellé egyébként (a sztéket majd még megmutatom mer szép lett).  

zakuszka_zöldségek.jpgAztán a hűtőbe felejtettem egykét hétre, most meg pár napja a kezembe akadt.
Nem mondom hogy tökéletes, vagy valami, de azért nem lett rossz.
Kis parmezánnal, meg olívaolajjal megbíztatva meg pláne jó kis sörmellé kaja ez. 

Kellbele:
3 feszes padlizsán, szurkáljuk kicsit meg,
3-4 paprika, vegyesen kápia, tv, vagy ami akad,
2-3 fej paradicsom,
3 fej lilahagyma,
Tengeri só,
Fekete bors,
Olívaolaj,
Babérlevél,
2 gerezd Fokhagyma

zakuszka_lábasban.jpg

A padlizsánt, paprikát süssük feketére grillen, majd fóliával takarjuk le és hagyjuk pihenni 10-15 percig. Így könnyebb lehúzni a héjját később.

A fokhagymát kevés olívaolajon pirítsuk meg, adjuk hozzá a babérlevelet, paradicsomot, kis lángon főzzük ameddig be nem sűrűsödik.

A padlizsánt, paprikát hámozzuk meg, kockázzuk fel, adjuk a paradicsomhoz.

Sózzuk, borsozzuk, adjunk hozzá egy korty vizet és rotyogtassuk negyed órát legalább.

Adjunk hozzá egy kevés olívaolajat, a hagyma felét, vegyük ki a babérlevelet és daráljuk le (botmixer pl.)

Keverjük hozzá a maradék hagymát, ha szükséges még fűszerezzük.

zakuszka_szelet.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr814687331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása