Csicseriborsó "saláta"
2011. június 04. írta: charliefirpo1

Csicseriborsó "saláta"

 Hát ennek eléggé megörültem a minap, több okból is. Egyrészt szokás szerint levagyok égve mint a Reichstag, ezért pont kapóra jött, nem kellett vennem semmit. A rukkola már majdnem döglődött, krumpli mindig van otthon, paradicsom is általában, görög joghurt meg épp volt.

 Másrészt meg mindenből szinte semmi mennyiségeket használtam (a csirkemell pl. kifejezetten röhejesen nézett ki a tányéron) mégis sikerült két normális adagot összehoznom, így megvolt másnapra az ebédem is.

Jaigen, meg a csicseriborsó miatt is, mert igaz csak menet közben jutott eszembe hogy tegyek bele, de nagyon beleillett a képbe. Egyvalamivel voltam kissé gondban, hogy tulajdonképpen mi is ez, minek nevezzem :)

 

Kellbele (2 adag):

 

2 közepes méretű újkrumpli

3 gerezd fokhagyma, enyhén szétlapítva

1 db, 400 g-os csicseriborsó konzerv, átmosva, lecsepegtetve

Egy, kb. 10-15 dkg-os csirkemell, 1 cm-es kockákra vágva

Olívaolaj

Szárított vagy friss oregánó

6-8 szem koktélparadicsom, félbe vágva

Tengeri só

Frissen őrölt fekete bors

Nagy marék rukkola

Görög joghurt vagy sűrű tejföl

Pohár száraz fehérbor

Fél citrom leve

 

Italemellé: Jó hideg fröccs

Zenemellé: OTT

 

A burgonyát sós vízben 15-20 perc alatt puhára főzzük, leszűrjük, héját leszedjük, felkockázzuk, félretesszük.

A csicseriborsót szintén enyhe sós vízben egy babérlevéllel öt percig előfőzzük, leszűrjük, félretesszük.

A paradicsomokat félbevágjuk, alufóliával beborított sütőrácsra fektetjük, megszórjuk csipetnyi sóval, oregánóval, meglocsoljuk olívaolajjal majd 10-15 perc alatt meggrillezzük.

A csirkemellet felszeleteljük. Felhevítünk egy szélesebb, magas falú serpenyőt, kevés olívaolajat löttyintünk bele majd közepes / nagy lángon elkezdjük pirítani a húst. Közben sózzuk, borsozzuk. 1-2 perc után hozzáadjuk a fokhagymát, krumplit is. Megszórjuk fél teáskanálnyi oregánóval, összeforgatjuk és tovább sütjük, ameddig el nem kezd pirulni. Felöntjük egy pohár száraz fehérborral amit teljesen elforralunk, majd közepes lángon pirítjuk tovább kb. öt percig, néha egy kevés vizet adva hozzá. A végén levesszük a gázról. A rukkolát rátépkedjük, a grillezett paradicsomot óvatosan hozzákeverjük. Meglocsoljuk egy nagy löket olívaoalajjal, meg pár csepp citromlevet csepegtetünk még rá.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr912956418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása