Valentinnapi marhaságok - Spárgakrémleves, hátszín, chilis csokoládéval töltött levelestészta
2010. február 14. írta: charliefirpo1

Valentinnapi marhaságok - Spárgakrémleves, hátszín, chilis csokoládéval töltött levelestészta

Szóval mint azt a cím is sejteti, tegnap megint sikerült szó szerint butára zabálni magunkat. Valahogy mindig találok okot hogy főzhessek, asszem kezdek függő lenni. Ma úgye valentinnap van, amit annyira nem tartok sokra, de tegnap jó mókának tűnt emiatt egy háromfogásos vacsorát összevernem. Azt nem fogom leírni hogy meddig tartott az egész mert még magamat is kiröhögném. De jól mulattam ismét, köszönhetően annak amit egész este sikerült fezabálni illetve bevedelni.

Ötletként két dolog mozgott először a fejemben, egyrészt a spárga amit még sose ettem és elég régóta ki akartam próbálni, másrészt a steak, amit meg kurvarégen ettem (vagyis ettem étteremben, de nem volt túl jó). Szóval ez a kettő megvolt, gondoltam hamár vacsorázunk egy nagyott akkor ahhoz passzolna egy jókis desszert is.

Fogtam magam délelőtt és nekiindultam bevásárolni a Nagycsarnokba ismét. Büszke vagyok magamra mert az ázsiai boltot ezúttal sikerült elkerülnöm, beértem a földszinti árusokkal.

Igasságszerint a hátszín miatt mentem elsősorban. Forogtam rajta jó sokáig hogy hol is lehetne jó húst venni, mert azért most nem pörköltnek vagy ragunak valót akartam és emiatt azért fontos lett volna a jó minőség amit ugye itthon nemsok helyen lehet megtalálni. Végül reggel egy blogon akadtam rá egy hentesre, ahol állítólag érlelt marhahúst is lehet kapni, meg olyat amit nem nyugger éveire küldenek a vágóhídra. Az üzlet ha a főbejárat felöl megyünk akkor középső széles folyosó végén a jobbsarkon található és nagyon megörültem mikor megtaláltam mert tényleg elég jópofa húsokat árul hasonlóan jópofa hentesünk.. Sikerült 3x 25 dkg hátszínnel lelépnem, meg némi spárgával, zellerrel, paradicsommal, petrezselyemmel, shalott hagymával a többire már nem emlékszem. Ja meg egy nagy kazal zöldfűszert is vettem ahogy az láccik.

Tehátakkor szépen sorjában amit sikerült összeraknom tegnap.

Spárgakrémleves piritott bagutte-tel

Recept Jamie Oliver "100 recept a kertemből" van. Elsőre nem volt túl szimpatikus mert telehajigálja mindenféle hagymával ami miatt attól tartottam hogy a spárga ízét nem lehet majd érezni de végülis emelett döntöttem jobb hijján. Annyit változtattam rajta hogy szerintem tejszín meg vaj kellbele mer az jó.

Kellbele (3-4 főre)
500 g spárga (zöld, kurvadrága)
1 zellerszár apróra vágva
1 póréhagyma hosszában félbe vágva (csak az egyik felét használtam fel)
1 fehér hagyma apróra vágva
1 dl tyúkhúsleveslé
4 dl víz
1 dl tejszín
olívaolaj
5 g vaj

frissen őrölt fekete bors

Zenemellé: egész este thievery szólt

A hagymákat, zellert összevágtam apróra és lábasban kis olívaolajon elkezdtem dinsztelni (most jutott eszembe, asszem ez a helyes kifejezés hozzá) kb 10 percig. Közben a spárgárol levágtam a szárát két ujjnyi vastagon (ameddig a nedves részre nem akad az ember, mert elég fás volt a tövénél) a tetejét meg kb 3-4 cm-es hosszban. A közepső részt 1 cm-es karikákra daraboltam.

Hozzádobtam a hagymákhoz, kis darab vajat tettem rá, összekevertem és felöntöttem a tyúkhúsleveslével meg vízzel. Forrástól számítva 20 percig föztem kis lángon lefedve. Aztán levettem a tűzről, összeturmixoltam, apránkét megszórtam kb. három négy csipet sóval, meg kis borssal. Visszatettem a tűzre és beledobtam a spárga hegyét és még kb 10 percig főztem (ameddig meg nem puhult kissé, de még friss maradt). Felöntöttem tejszínnel, pírítottam hozzá baguettet és megvolt az első kör. Jamie buggyantott tojással tálalja de tekintettel a még hátralévő fogásokról erről kis gondolkodás után lemondtam...

Hátszín, steak diane szósszal, rösztlivel, parmezános rukkolasalátával

Na itt a húsvásárlás után még kicsit forogtam hogy akkor végülis mi legyen mellé. A gombás szósz mellett még egy jalapeno-s sajtmártáson gondolkodtam, de végül a gomba nyert. Egy darab hús még maradt azt szerintem a sajtos cuccal fogom megcsinálni (ha ezt ami még mindig bennem van sikerül megemésztenem eccer). A rösztli nagy kedvencem és már tök rég ettem, sima steakburgonyát nem akartam mellé úgyhogy ez is hamar megvolt. Még egy jóféle salátát szerettem volna hozzá és mivel rukkolafüggő lettem ezen se agyaltam túl sokat...
Az elkészítési mód Gordoné (több receptből összekombinálva), kis módosításokkal.

Kellbele (2 fő)
Hús:
2x 25 dkg hátszín
1 rozmaringág
2 kakukkfűág

frissen őrölt fekete bors
mogyoróolaj
kis olívaolaj
1 ujjnyi vastag vaj

Rösztli
1 fej lilahagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
4 közepes méretű krumpli lereszelve ( a négyszöglető old school reszelő durvább részén)
1 felvert tojás
5 g vaj

bors
olívaolaj

Mártás
1 shallott hagyma félbe vágva, hosszában vékonyra szelve
5 közepes méretű barna csiperke vékonyra szelve
1 gerezd fokhagyma lereszelve
1 csapott evőkanál dijoni mustár
3 cl konyak
fél deci vörösbor

frissen őrölt fekete bors
1,5 dl tejszín
1 kis csokor petrezselyem apróra vágva

Saláta
kb két három marék rukkola
1 teáskanál fehérborecet
2 teáskanál olívaolaj

szintén frissen őrölt fekete bors (asszem lassan megunom leírni, mindig frissen őrlöm mert az őröltnek tők más az ize és szerintem jó ha vannak a kajában nagyobb borsszemdarabok mer szebb és finomabb)
1 marék reszelt parmezán

Hát így utólag leírva már nem csodálkozom annyira hogy mennyi ideig tartott megcsinálni az egészet.
1)
Először a rösztlit dobtam össze. A lilahagymát, fokhagymát öt percig dinszteltem kis olívaolajon, aztán egy nagy tálba szedtem és hagytam kihülni. A krumplit lereszeltük, kinyomkodtuk ameddig ki nem jött az összes leve. Beledobtam ezt is a tálba a felvert tojás, felolvasztott vaj és némi só meg bors társaságában. Aztán lefedtem és félretettem.
2)
Utána jött a saláta. Megmostam szűrőn a rukkolát, leráztam a vizet róla és egy salátástálba tettem. Egy bőgrében elkevertem a fehérborecetet, olívaolajat, sót borsot, ami tulajdonképpen a klasszik vinaigrette mártrás asszem. Ráöntöttem a rukkolára, rá a reszelt parmezán, jól összekevertem, lefedtem és betettem a hűtőbe.
3)
Jöhetett a húsos rész.
Azzal úgy nagyjából már tisztába vagyok hogy a steaksütés művészet, legutóljára 2 éve próbálkoztam vele, ósönös marhával, nem is lett túl jó. Most próbáltam odafigyelni rá meg úgy csinálni mindent ahogy az okosak mondják. A végeredmény klasszisokkal jobb lett az előzőnél köszönhetően a húsnak, de azért csesztem el dolgokat szerintem most is. De még van egy szép darab, meglássuk legközelebb mi lesz belőle.
A húst sütés előtt kb. egy órával kivettem a hűtőből hogy szobahőmérsékletű legyen, mert így állítólag könnyebben megsül. A rozmaring és kakukkfű ágakat bögrébe löttyintett kis olívaolajba jól megforgattam és bedörzsöltem vele a húst. Aztán öröltem rá borsot, meg sót és szintén jól belemaszíroztam ezeket is. A haverom zsír új vastagfalú serpenyőjében (később a konyakos résznél szívta a fogát rendesen) kis mogyoróolajat hevítettem nagy lángon, mikor elkezdett remegni az olaj lejebb vettem kis / közepes lángra. Belefektettem a húst, és oladalanként kb 5-6 percig sütöttem. A recept szerint 2-3 perc egy oldal. Hát nemtudom, az szerintem már nemis a véres hanem a langyos nyers hús kategória lehet egy 25 dkg-os szeletnél. Sütés közben melléfektettem a rozmaring és kakukkfű ágakat úgy hogy a végüket meg tudjam fogni és néha átkentem vele a húst. Végül kitettem pihenni egy langyos serpenyőre (előzőleg felhevítettem és hagytam kihülni ameddig kézmeleg nem lett). Merthogy pihentetni kell elvileg ha jól olvastam sütés után kis ideig. Namost mivel még hátra volt a rösztli meg a szósz lehet kicsit sokáig "pihentettem" mert azért mire minden kész lett eltelt negyed óra asszem (itt már a házipálinkának és vörösbornak köszönhetően kezdtem elveszíteni az időérzékemet)
4)
Rösztli
Egy serpenyőben olívaolajat és kis vajat olvaszottam. Két kanál segítségével tojásforma gombócokat formáztam a krumpliból és beledobtam őket sülni. Kb 5 perc alatt kész volt mind.
5)
A húsos serpenyőbe beletettem a shallott hagymát, gombát. kb fél perc közepes lángon és belereszeltem a fokhagymát.

Meglocsoltam a konyakkal és begyújottam (falmbírozás ugye). Hozzáadtam a mustárt, 30 mp-ig ezzel is sütöttem és beleönöttem a vörösbort. Elvileg Worcestershire szósz kell bele, de azt elfelejtettem venni meg borral amúgy is jobban szeretem az ilyesmit. Megvártam hogy kicsit besűrűsödjön és hozzáöntöttem a tejszínt. Le is vettem egyből a tűzröl, még a végén megszórtam a petrezselyemmel.
Összességében mindennek kurvajó íze lett, egyedül a húsra mondtam azt hogy még nem tökéletes (az állaga, az íze az nagyon bejött)

 

Leveles tésztában sült chilis csokoládé vanília fagylalttal, áfonyaöntettel

Na ezen sokat agyaltam mire eldöntöttem hogy is legyen. Ami adott volt az az hogy legyen benne chili, meg csoki, meg fagylalt, és ezt valahogy kedvenc vesszőparipámmal a levelestésztával kéne összekombinálni. Pont ilyen receptet nem találtam sehol, ha nagyon keresnék lehet rátalálnék de az csak véletlen egybeesés lehet mert végül a saját fejemből pattant ki az egész

Kellbele
1 körte meghámozva, kimagozva, felkockázva
2 tábla étcsokoládé (itt jönne az a rész hogy csak nagyon jó minőségű legalább 70 %-os csokoládét használjunk, de én lekaptam két bocit a polcról azt hajrá)
1 fél tábla fehér csokoládé
2 friss chilipaprika kimagozva, félbe vágva
1 levelestészta tekercs
pár szem natúr mandula
vaj
2 tojássárgája
2 evőkanál cukor
1 zacskó vaníliás cukor
1,5 dl tejszín
3 cl konyak

Kis vajat olvaszottam Wokban, rádobtam körtéket, fél percig nagy lángon pírítottam, ráöntöttem a konyakot, meggyújtottam, és kész is volt. Félretettem kicsit. Egy nagy tálban felvertem a két tojássárgáját cukorral, tejszínnel (habverő). Göz fölött felolvasztottam kis (kb ujjnyi) vajon az étcsokoládét folyamatosan kevergetve, és beleforgattam a chilipaprikákat. Pár perc után kiszedtem őket, legközelebb kicsit tovább hagyom majd benne de azért csípett így is. Belekevertem a tojáshoz és nekiláttam a tésztának.
 

A muffinsütőmbe beleraktam 9 muffin sütőpapírt és megvajaztam a belső oldalukat. A tésztán nyújtottam kicsit (kész mirelit tészta volt, de egy kicsit vastag) kb mint egy 100-as fele vastagságúra. Négyzetek vágtam belőle, akkorákat hogy a muffinformába bele tudjam tenni úgy hogy a tészta kilogjon kicsit a formából és megkentem őket kis olvaszott vajjal. Beletettem a formákba, és a belső oldalukra is raktam sütőpapírt. Felöntöttem őket lencsével, és előmelegített sütőben 180 fokon 10 percig elősütöttem ameddig kis szine nem lett a tésztának. Kivettem, beledobáltam mindegyikbe két-három kocka körtét, felöntöttem a chilis-csokis masszával, a tetejére beleállítottam két mandulát, és megszórtam durvára összetört fehércsokoládéval. 200 fokon öt-hat percig sütöttem. Legközelebb szerintem 180 fokon fogom kicsit tovább mert nem folyt szét rendesen a fehér csoki, ennyi kivetnivalót találtam benne. Kis áfonyaöntetet elkevertem egy teáskanál vizzel, felmelegítettem. Két gombóc vaníliafagyi jött tálaláskor a süti mellé, meg az áfonya, meg egy kis levél borsmenta.
Hát röviden ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr331757869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása