Lazac joghurtos uborkasalátával
2014. november 08. írta: charliefirpo1

Lazac joghurtos uborkasalátával

Kicsit nosztalgiáztunk egyik hétvégén, ezt a lazac receptet ugyanis még nyáron vettem elő először, mikor az egyik ismerősünknél grilleztünk.

lazac_kész_2.jpg

Grillen elkészíteni kissé bonyolult mutatvány, de megoldható, ha sütés előtt alaposan lekenjük olajjal a rácsot, vagy az egyéb sütőalkalmatosságot. Ahogy meg most készült, tapadásmentes serpenyőben, tényleg nem egy nagy ördöngösség, csak arra kell figyelni hogy ne száradjon ki a húsunk.

A joghurtos, enyhén csípős uborkasaláta szintén pár perc alatt kivitelezhető, ha valakinek túl sok lenne a kapor, bazsalikommal, friss oregánóval is lehet fűszerezni.  

Kis sültkrumplival remek kis étel! 


Hozzávalók (4 főre)

Lazac
50-60 dkg lazacfilé,
Evőkanálnyi felaprított petrezselyemlevél,
Fél evőkanálnyi felaprított kaporlevél,
Egy citrom reszelt héja,
Tengeri só,
Frissen őrölt fekete bors,
Olívaolaj

Joghurtos uborkasaláta
Két kígyóuborka,
3 dl joghurt,
Evőkanálnyi felaprított petrezselyemlevél,
Fél evőkanálnyi felaprított kaporlevél,
Fél evőkanálnyi felaprított mentalevél,
Fél chili, felaprítva,
Olívaolaj,
Fél citrom leve,
Tengeri só

 

joghurtos_uborkasaláta_kész_1.jpg

Az uborkasalátához a megtisztított uborkát vágjuk hosszában félbe, kanállal kaparjuk ki a magos részt. Vágjuk kb. 2 cm-es kockákra, szórjuk meg négy-öt csipetnyi sóval, keverjük össze a felaprított zöldfűszerekkel, chilivel joghurttal, olívalajjal, fél citrom levével.

 

lazac_kész_nyers.jpg

A lazacot tisztítsuk meg a pikkelyektől, mossuk meg, töröljük szárazra, majd kb. fél centi mélyen fél ujjnyi távolságot hagyva irdaljuk be a húsát (ne vágjuk teljesen át a húst!) 
A felaprított zöldfűszereket, reszelt citromhéjat keverjük össze négy evőkanálnyi olívaolajjal. Az így kapott páccal dörzsöljük alaposan be a lazacot, takarjuk le folpackkal, tegyük hűtőbe 1-2 órára (de süthető egyből is). Közvetlen sütés előtt vágjuk kb. 15 dkg-os szeletekre, sózzuk, borsozzuk.
Egy nagyobb serpenyőt hevítsünk fel, tegyük rá a lazacszeleteket a bőrös oldalukkal lefelé, süssük 2-3 percig. Ha kezd színt kapni a bőre, illetve a hús is kezd kifehéredni fordítsuk meg, süssük még 1,5-2 percig. A bőrt közben óvatosan húzzuk le, tegyük a serpenyőbe. Ha a lazac másik oldala is aranybarnára pirult, és oldalt a húsa is majdnem teljesen kifehéredett (kis rózsaszín csík maradhat középen) szedjük tányérra, tálalásig tartsuk melegen (pl. 70 fokra előmelegített sütő). A bőrét süssük tovább a serpenyőben aranybarnára, ropogósra.

Szedjünk tányérra kevés uborkasalátát, törjük a lazacszeleteket nagyobb darabokra, tegyünk párat az uborkasalátára, végül szórjuk meg pár szem sültkrumlival, és a ropogósra sült bőrrel.

lazac_kész_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr866856167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása