Remake – Paradicsomos húsgombóc, spagetti
2012. augusztus 27. írta: charliefirpo1

Remake – Paradicsomos húsgombóc, spagetti

Na erre lehet azt mondani hogy klasszikus itthon, bár idén még lehet nem is főztem. Szóval érett neki, meg amúgy is sűrű volt a hétvége, valami nem túl bonyolultat terveztem vasárnapra. Normális ember úgyis másnapos ilyenkor, mondjuk az szerencsére elmaradt.
De vissza a kajához. Húsgombócnál a hús ugye már maga adja a variációk lehetőségét. Tonhalas (na ilyen még  nem is volt, felírom), darált  pulyka, darált marha, darált sertés, vagy mondjuk ami kedvenc, a kolbászhúsos.
Ennél általában az a helyzet hogy hazafele eszembe jut, henteshez beérni már esélytelen, marad a szomszédban az ósön. Itt meg mindig akad fokhagymás kolbász, ebből szoktam venni pár tálcával. Ezt, Jamie Oliver után szabadon, kiszedem a bélből, kis gombócokat gyúrok belőlük, megsütöm, fűszerezem, felöntöm paradicsommal és összerottyantom. Hozzá meg spagetti, tagliatelle, vagy linguini.
Most kettőt sikerült összekombinálni. Néztem a darált húsokat, de kissé száraznak találtam, így vettem hozzá egy tálca kolbászt is. Általában mondjuk igaz az, hogy ezek néha elég szarul néznek ki, zsírosak, kevés a hús bennük. Szóval meg kell nézni rendesen. Viszont a lapocka mellé gondoltam jó lesz, pont amiatt hogy zsíros, így összekevertem a kettőt.
Persze ha lett volna esélyem beérni a henteshez, vagy házhoz szállítana (helló!), akkor vettem volna normális darált sertést. Múltkor pl. volt olyan rendes hogy darált hozzá vesefaggyút, szóval tudja hogy kell.
De ez most nem volt, maradt a másik verzió. Ami meg menet közben eszembe jutott, a Worcerstershire. Meg a kecskeméti paradicsom. Veszem mindig a konzerv olaszt, ami levesebb, darabosabb. De Évivel vetettem múlthéten egy üveggel, úgyhogy most ebből lett a mártás.
A Worcestershire meg annyira adta magát, nem is értem mér nem teszteltem még le. Egy próbát szerintem mindenképpen megér.

Kellbele (6 adag):
Húsgombócok
50 dkg darált sertéslapocka,
20 dkg fokhagymás grillkolbász, szedjük ki a bélből,
1 kis fej hagyma, felaprítva,
Tengeri só,
Fekete bors,
2 evőkanál Worcestershire szósz,
Evőkanálnyi sűrített paradicsom

Mártás
Kis darab kolozsvári szalonna, vékony szeletekre vágva,
4 gerezd fokhagyma, felaprítva,
8-10 zsályalevél,
Fél friss vagy egy egész szárított csili, felaprítva,
Nagy csokor bazsalikom, szárai felaprítva,
1 dl száraz fehérbor,
300 g sűrített paradicsom,
1-2 dl víz,
Olívaolaj

paradicsomos_húsgombóc_worcestershire_fűszerek.jpg


Saláta
Madársaláta,
1 citrom,
Nagy marék reszelt parmezán,

500 g spagetti

1. A darált húst gyúrjuk alaposan össze a hagymával, 5-8 csipet sóval, fél evőkanálnyi durvára őrölt fekete borssal, Worcestershire-rel, sűrített paradicsommal, majd formázzunk belőle pingpong labdányi gombócokat.

paradicsomos_húsgombóc_worcestershire_gombócok.jpg
2. Hevítsünk fel egy nagy, magasabb falú serpenyőt (amihez fedő is akad), öntsünk bele 2-3 evőkanálnyi olívaolajat, dobjuk bele a kolozsvári szalonnát, tegyük bele a húsgombócokat és pár perc alatt nagy lángon pirítsuk körbe őket.
3. Adjuk hozzá közben a zsályát, fokhagymát, csilit, felaprított bazsalikomszárat. Ha a hús megpirult öntsük fel borral, forraljuk el teljesen.
4. Öntsük hozzá a sűrített paradicsomot is, végül annyi vizet, hogy a gombócok 2/3-a legyen a mártásban.
Kis lángon fedő alatt rotyogtassuk fél órát. Közben párszor forgassuk meg, illetve ellenőrizzük a fűszerezést, ha szükséges kevés sót adjunk hozzá. Ha a hús átfőtt, vegyük le a fedőt és sűrítsük be kicsit a paradicsomot.
paradicsomos_húsgombóc_worcestershire_serpenyőben.jpg

5. Miközben a mártás rotyog, főzzük ki a tésztát. Szűrjük le, a főzőléből egy bögrényit tegyünk félre.
paradicsomos_húsgombóc_worcestershire_spagetti.jpg

6. Végül keverjünk össze mindent egy nagy tálban. Kevés főzőlét adjunk hozzá (ha túl sűrű lenne, a végén még hígíthatjuk vele). Szórjuk meg parmezánnal, bazsalikomlevelekkel, locsoljuk meg olívaolajjal.

paradicsomos_húsgombóc_worcestershire_tálban.jpg
7. A madársalátát közvetlen tálalás előtt keverjük össze egy evőkanálnyi olívaolajjal, pár csepp citromlével, kevés reszelt parmezánnal.
8. Szedjük a tányérra a tésztát, halmozzuk a tetejére a salátát.

paradicsomos_húsgombóc_worcestershire_kész.jpg

Ennyi ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr484735992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása