Bográcsban - vörösboros szarvasragu
2011. május 29. írta: charliefirpo1

Bográcsban - vörösboros szarvasragu

 És akkor tegnap megvolt az első bográcsozás is. Még a télen vettünk egy nagyadag lapockát (a nemrég bemutatott szarvasgerinccel egyetemben) amit már pár hete tervelünk elfogyasztani. Hát tegnap eljött az ideje. Nem perkelt készült belőle, hanem ragu. Értsd se paprika, se paradicsom, helyette viszont volt répa, zeller, rozmaring, borókabogyó. Mellé meg laposkenyér. Megmutatandó hogy bográcsban nemcsak marhapörkűt készülhet.

 
 
Kellbele (6-8 főre):
 
2 evőkanál liszt
Tengeri só, frissen őrölt fekete bors
Kb. 1 kg szarvashús, falatnyi darabokra vágva
Olíva olaj
2 közepes fej vöröshagyma, durvára aprítva
3 répa, nagyobb darabokra vágva
2 szárzeller, nagyobb darabokra vágva
1 teáskanál borókabogyó, összetörve
2 rozmaringág, levelei összevágva
30-40 dkg burgonya, kis kockákra vágva
50 g vaj
Csokor petrezselyem levelei, apróra vágva
Marhahús leves alaplé
½ kg burgonya, meghámozva, felkockázva
1 fokhagyma, apróra vágva
½ liter vörösbor
 
 
Ragu
A felaprított vöröshagymát, zellert répát kevés olívaolajon 10 percig pirítjuk, vigyázva hogy meg ne barnuljanak. Hozzáadjuk a vajat, fokhagymát, borókabogyót, rozmaringot, húst. Sózzuk borsozzuk, nagy lángon kissé lepirítjuk. Felöntjük két pohár borral, elforraljuk. Belekeverjük a felkockázott krumplit, megszórjuk liszttel, hozzáadjuk a maradék bort és annyi alaplét hogy épp ellepje.
Lassú tűzön néha átforgatva 1,5-2 órát rotyogtatjuk. Ha nagyon kiszáradna vízzel öntjük fel úgy hogy mindig épp ellepje a ragut a folyadék.
A petrezselymet a fokhagymával, sóval, borssal összeaprítjuk. Ha ragu kész hozzákeverjük. Fűszerezzük hamég esetleg kívánna valamit.
 
Kenyér
Fél kiló lisztet a szokásos módon elkeverünk sóval, borssal, olívaolajjal, szárított rozmaringgal. 3 dl langyos vízben felfuttatunk 7 g szárított élesztőt, a liszt közepébe öntjük és simára gyúrjuk. Konyharuha alatt a duplájára kelesztjük. 8 gombócra tépjük, az ujjainkkal majd a tenyerünk között csapkodva 1 cm-esre lapítjuk. A „korongok” mindkét oldalát meglocsoljuk olívaolajjal, majd felforrósított serpenyőben közepes lángon 4-5 perc alatt ropogósra sütjük.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr212940406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kereszt Elek 2011.05.29. 15:08:53

A francnak olvasok ilyeneket éhesen?
:O(

v79benno 2011.05.29. 16:40:33

Durva jól néz ki. Alighanem az íze is olyan lehet. ;)

2011.05.29. 17:09:08

hú, összefutott a nyál a számban
Ez merénylet az ízlelőbimbóim ellen!

janikahhh (törölt) 2011.05.29. 17:29:41

Sez most akkor hagyományos, vagy nem hagyományos? ;)

safranek 2011.05.29. 18:15:44

Voltunk tavaly egy főzőversenyen, ahol vadpörkölt volt a feladvány. Mi egy barnasörös, borókás, mustáros....kenyérrel besűrített vaddisznó pörköltet csináltunk.
Nem állítom, hogy a miénk volt a legjobb, de amit a zsűri mondott attól lefordultam a székről.
Azt mondta "A LACI BÁCSI" (Benke), mert hogy Ő volt a zsúri, a pörkölt az piros, paprikás és csípős.
Valakinek fel kellene világosítani a PÖRKÖLT és a PAPRIKÁS közti különbségről, no meg arról, hogy a PÖRKÖLT az egy főzési technika, amit a világ számos táján alkalmaznak.

Ez volt a recept: Flamand Vadpörkölt
www.tutireceptek.hu/flamand-porkolt-bogracsban-persze-telen-labosban-is-keszulhet

Most nem találtam, de érdemes keresni a ősi kelta receptet is, káposztával, és hanga sörrel. :o)

magyar bucó 2011.05.29. 18:49:05

@safranek: Nagyon nem szeretem lacibácsit, de kivételesen igaza van.
A pörkölt hagymás, paprikás, rövid lében párolt étel. Ezen kívül van még nagyon sok hasonló technikával készült étel, de az nem pörkölt.
süti beállítások módosítása