Túrógombóc, szerintem
2013. március 24. írta: charliefirpo1

Túrógombóc, szerintem

Nem tudom hogy mi a jó túrógombóc titka, de ezt most jónak ítéltük meg. A receptnek, amit végül alapul vettem, tetszettek az arányai, meg az a rész is hogy a fehérjét csak a végén adja hozzá. Erről egyből beugrott a tiramisu és társai, amikben szintén nagy óvatossággal keverjük el végül a "habos" hozzávalót, hogy a lehető leglágyabb krémet kapjuk. Szóval húztam egy (nem?) létező párhuzamot a két dolog között és úgy voltam vele, ha már az egyiknél működik valószínűleg jó a másiknál is.
Miközben kevertem azért egy kis buktatót éreztem később a dologban. A darát ugye hozzáadjuk az elején, hogy „megszívja" magát. Viszont ha a fehérjét csak a végén keverjük bele, nem tudjuk milyen sűrű / híg lesz a végeredmény. Na, az enyém viszonylag híg lett, szóval bénáztam rendesen mire valamire való gombócokat sikerült formálnom. Darát, lisztet (?) nem akartam már hozzá adni, hogy összefogja, mert féltem hogy ettől keményedik majd meg a végén.
Szóval maradt a szerencsétlenkedés. A hideg vízben leöblített, és utána kicsit megtörölt kéz verzió működött még úgy ahogy, de szinte minden gombócnál el kellett játszanom.
Néztem is nagyokat mikor főzés közben azért szépen megdagadtak, és szépen összeálltak. Egyet kivettem mikor feljött, hátha kész, ahogy arra sokszor céloznak. Hát nem volt az, így kalkuláltam ki a lentebb említett 3-4 percet (mert azért volt szórás a gombócok méretében) ami után nem lett krumpli, viszont belül is szépen megfőttek, átmelegedtek. Képen talán látszik is, hogy azért nem egy kopogós valami, inkább krémes, lágy.


túrógombóc_2.jpg
Aki meg ismer, az tudja hogy annyival, hogy összekeverem a tejfölt meg cukrot, ritkán elégszem meg. Szóval, ha akar valaki kísérletezni, annak erősen ajánlom ezt a mézes, citromos és utána mentalevéllel megszórós történetet.


Túrógombóc


50 dkg túró,
12 dkg búzadara,
3 tojás, sárgája, fehérje szétválasztva,
Csipetnyi só,
Fél teáskanálnyi vaníliás porcukor,
Egy citrom reszelt héja,
Egy bögre zsemlemorzsa,
Teáskanálnyi vaj

Tejfölös mártás

2 dl sűrű tejföl,
1 dl sűrű joghurt,
Evőkanálnyi porcukor,
Evőkanálnyi méz,
Fél citrom leve


Mentalevél, ribizli lekvár

Keverjük el a túrót a búzadarával, cukorral, citromhéjjal, csipetnyi sóval, takarjuk le folpackkal és tegyük hűtőbe két órára.
A zsemlemorzsát kevés vajon forró serpenyőben pirítsuk meg, majd szedjük tányérra (hogy ne süljön tovább).
A tejfölt keverjük el a joghurttal, egy-két evőkanál porcukorral (mivel a gombóc nem édes, nem árt, ha ez az :), mézzel, citromlével.
A tojásfehérjét verjük kemény habbá, és ahogy fentebb szó volt róla, közvetlen főzés előtt keverjük csak el a túróval. Vizes kézzel vagy kanállal próbáljunk meg golflabda méretű gombócokat formálni, ami kész azt dobjuk egyből lobogva forró, enyhén sós vízbe. Kb. 3-4 percig főzzük őket, egyet nézzünk meg és ennek megfelelően „állítsunk" az időn, ha szükséges.
Ami kész, azt egyből forgassuk meg alaposan zsemlemorzsában, szedjük tányérra és tartsuk melegen (ha villanysütőnk van, melegítsük 70 fokra és tegyük be).
Szedjünk egy tányér aljára két-három evőkanál tejfölt, és helyezzük rá a gombócokat. Szórjuk meg porcukorral, vékonyra vágott mentalevéllel, végül kanalazzunk mellé egy kevés lekvárt.

túrógombóc_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr855165430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2013.03.24. 14:51:48

túrógombóc az élet és a kung-fu panda eszenciája :)

mirx 2013.03.24. 17:05:59

mit keres a "fehérje" szó egy ételről szóló írásban? vagy ez valami testépítőblog esetleg

eperke76 2013.03.25. 18:07:23

@mirx: Úgy látom elkaptad a lényeget. Gratulálok.

Zita Czegledy 2019.05.21. 23:24:40

Én szoktam a tésztába tenni lisztet,de tojást nem,csak túró,liszt,vaniliacukor,kevés porcukor,s ezt gyúrom össze gombócnak.fővő vízbe teszem,s közben a zs.morzsát cukrot pirítom majd felöntöm pici vízzel! A tejföl ês porcukor a tetejére,s ennyi.másnapra sisem marad!