Tonhalfasírt
2012. április 07. írta: charliefirpo1

Tonhalfasírt

 Hihetetlen méretű kreativitásomat felhasználva sikerült kiötlenem ezt tegnap este tonhalfasírt témában. Nevezzük mondjuk 1.0-nak :)

Nemrég megkaptuk "kölcsönbe" a Good Food magazint mink is, onnan jött az ötlet a fasírthoz. Meghát ugye még nemvolt, pedig a tonhalat szeretjük mindketten nagyon. Főleg pizzára, meg tésztához, meg szendvicsre. Nem is értem hogy nem sikerült még fasírtott sütni belőle, de mostmár végre ezt is kipipálhatom.
Az újságban elég egyszerűre vették a figurát, ha jól emlékszem nem is haszánlnak bele mást csak krumplit, tonhalat, sót meg borsot. 
Na én a krumpli helyett inkább megmaradtam a jólbevált tejbe áztatott zsemlénél, illetve kissé alulfűszerezettnek találtam a témát úgyhogy megbíztattam még egy kis csilivel, fokhagymával, petrezselyemmel. És persze parmezánnal, mer az sose maradhat ki. 
 
Kellbele (2-3 főre):
A tonhalfasírtokhoz
2 szikkadt zsemle,
1,5 dl tej,
1 tojás,
2 tonhanlkonzerv (összesen olyan 300-400 g tonhal),
1 kis csokor petrezselyem levelei, felaprítva,
Késhegynyi fokhagyma granulátum,
1 szárított csilipaprika,
Nagy maréknyi reszelt parmezán,
Tengeri só,
Frissen őrölt fekete bors,
Zsemlemorzsa,
Olaj a sütéshez,
Olívaolaj, ha a tonhal nem abban lett eltéve
 
A salátához
Két nagy maréknyi jégsalátalevél, nagyobb darabokra tépkedve,
1 retek, vékonyan felszeletelve,
1 nagyobb paradicsom, felkockázva,
Olívaolaj,
Maréknyi parmezán ide is,
Tengeri só,
Frissen őrölt fekete bors,
Citrom
 
Az öntethez (keverjünk össze mindent aztán szevasz)
3 evőkanálnyi tejföl,
Ugyanennyi majonéz,
Teáskanálnyi dijoni mustár,
Teáskanálnyi bajor mustár (ha nincs akkor fél teáskanálnyi cukor, meg egy kicsit több dijoni),
Késhegynyi fokhagyma granulátum,
Csipetnyi tengeri só,
Pár csepp olívaolaj
 
A fasírtokhoz a zsemlét meglocsoljuk tejjel, jól kinyomkodjuk, tálba tesszük. Hozzáadjuk a tonhalat (előtte a levét leöntjük), parmezánt, petrezselymet, sót, borsot, csilit, fokhagyma granulátumot, tojást. Összegyúrjuk, közben annyi zsemlemorzsát adunk hozzá amitől épp összeáll. "Kis" gombócokat formálunk belőle, végül megforgatjuk mégegyszer egy kevés morzsában.
Bő olajban, közepes lángon  pár perc alatt aranybarnára sütjük. 
Közben a salátáthoz a zöldségeket összkeverjük, megszórjuk egy kevés parmezánnal, csipetnyi sóval, borssal. Közvetlen tálalás előtt meglocsoljuk még egy kis olívaolajjal, pár csepp citromlével.
Könnyű kis esti kaja :)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr214369480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.