Kániklula
2011. július 13. írta: charliefirpo1

Kániklula

 A hétvégén majdnem kibírtam hogy semmit se főzzek, lehúztunk a Balatonra. Lőttem pár jó képet, meg ettünk egy-két jó dolgot azért megint.

Úgy volt hogy majd grillezünk halat, főzők tésztát, aztán kissé változott a program..
Első este életem eddigi legszarabb lángosát ettük, amit konkrétan megmikrózva tett elénk a helyi vendéglátás képviselője. Lehet mondani hogy akkor minek ettem meg ilyenek, hát azért mer kurvaéhes voltam. Így utólag azt mondom hogy inkább a chipset kellett volna választani de mindegy.
A szúnyogok viszont jóllaktak nagyon, mivel a szunyogriasztó otthonmaradt, és a hétvége hátralévő részében sem sikerült venni, pedig voltunk boltban többszöris.
Péntek este sikerült még kellemesen be is ba@ni, úgyhogy egy szombat reggeli gyors vásárlás után kisebb nagyobb szünetekkel végigaludtam a kánikulát. Öt-hat óra körül kezdett mocorogni a gyomor, így visszamerészkedtünk a szállásra. Ahhoz képest hogy telibeverte a délutáni nap a szobát bent nem volt „csak” 25-26 fok.
Előkaptam a svájcibicskát, összevágtam a reggeli vásárlást és pikkpakk készis volt a paprikáskrumpli.
 
Aztán egykis séta, naplemente, szúnyogok….
Másnap kimentünk a partra, nem is mozdultunk délután háromig. Aztán összekapartuk magunkat, és egy óra múlva már a Kistücsökben vártuk az ebédet.
Kistücsök. Tavaly ősszel voltunk ott először, mostmeg úgy voltam vele hogy kéne enni valami halat ami nem a híres balatoni hekk talán. Pár éve belefutottam egy csirkepörkölt ízű harcsapaprikásba Siófokon, meg most a lángos, emiatt ismeretlen helyekben jelenleg nemsok bizadalmam van. Persze voltak kellemesebb élmények is, nehogy az legyen hogy csak fikázok. Kenesén pl. a kikötő melletti csárdában ettünk egy jót, meg fenn a hegytetőn is van egy egész pofás kis hely (nevére már nem emlékszem).
Lényeg hogy a Kistücsökre tavaly rákattantam, most meg „pont” útba esett. És még hal is volt. Szóval rendeltem egy fogasfilét tökkrémmel, krumplival, Évi meg egy könnyű kis krumplistésztát vaddisznó nyakkal.
A halra én szerényen azt mondanám hogy sokkal jobban énse tudtam volna megsütni J A tökkrém remek ötlet, eléggé passzolt az évszakhoz, a fogashoz is. Bár tulajdonképpen csak egy tisztességesen elkészített tökfőzelék volt „péppé” törve. Meg sunyi módon megszórták korianderrel amit elsőre nem vettem észre, kiköpni meg nem illett volna (még mindig nem egy nagy kedvenc).
Évi vaddisznója is egy jól összerakott étel volt, semmi kivetnivalóval. A krumplistészta teteje, alja szépen megvolt pirítva a hús meg szinte a villától omlott szét. Egyszó mint száz igenjó volt ez a végére.

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr213064281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.