Csirkés brokkolis rizottó
2010. május 06. írta: charliefirpo1

Csirkés brokkolis rizottó

Tegnap már valamennyire visszatértek az ízek, bár még azért nagyrészt vakon voltam kóstolás terén. Boltba nem volt kedvem menni, jött a mi van otthon rész Budai módra. Volt a hűtőben még brokkoli, csirke, meg a szekrényben rizs. A multkori rizottó eléggé bejött meg már amúgy is régen ettem, úgyhogy brokkolis csirkés rizottó lett a vacsora.

Kellbele:

A csirkepáchoz:
3 csirke felsőcomb, kicsontozva, bőre lehúzva, falatnyi darabokra vágva
Fél citrom leve
1 dl olívaolaj
Teáskanálnyi frissen őrölt fekete bors
4 csipet só

A rizottóhoz:
3 kis shalott hagyma apróra vágva
2 zöldhagyma átlósan felkarikázva
3 gerezd fokhagyma apróra vágva
20-30 dkg brokkoli, rózsákra bontva, a szárai átlósan 1 cm-es karikákra szeletelve
1 bögre arborio rizs
3 bögre tyúkhúsleveslé
kb 8 szál kakukkfű levelei apróra vágva
1 marék metélőhagyma apróra vágva
1 marék parmezánforgács
3 evőkanál mascarpone

frissen őrölt fekete bors

Zenemellé: Blow Soundtrack
Italmellé: tea. muha...

Szóval a csirkecombokat kicsontoztam, lebőröztem, feldaraboltam. Egy tálba 1 dl olívaolajat öntöttem, belefacsartam egy fél citrom levét, hozzáadtam a sót, borsot és fél órára beletettem a húst.
Egy nagy mélyebb serpenyőben kis olívaolajat öntöttem és kb. 5 percig dinszteltem rajta a shalotthagymát kis lángon. Hozzáadtam a csirkecomb darabokat, zöldhagymát, fokhagymát és 4-5 percig közepes lángon gyakran átforgatva pirítottam. Rászórtam 3 csipet sót, kb fél teáskanál borsot, beleöntöttem a rizst. Megvártam míg kifehérednek a szemek kicsit és felöntöttem két bögre tyúkhúsleveslével. Összesen 20 percig főztem közepes lángon. Mikor elfőtte a levét, pótoltam, 10 perc után beledobáltam a brokkolidarabokat, megnéztem az ízét és még kicsit sóztam, borsoztam. 3 perccel a vége előtt beleszórtam a kakukkfűvet, a végén levettem a tűzről és belekevertem három kanálnyi mascarponét. Meglocsoltam még egy kis citromlével, meg megszórtam metélőhagymával, parmezánnal.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr601980224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása