PIZZA
2010. február 21. írta: charliefirpo1

PIZZA

Eljött végre a nagy nap. A nap amikor ismét pizzát sütöttem. Már legalább egy féléve nem csináltam, tavaly elég sokat zabáltunk és igasságszerint már kicsit untam. Jó a pizzára nemnagyon lehet ráunni, de nekem asszem végül mégiscsak sikerült. Most viszont tegnap meglátogatott egy régi haverom és gondoltam a vedelés beszélgetés mellé jól fog passzolni. Hát bejött. Az alap tészta recept Olivéré, az eljárás meg haverom találmánya. Ezen sikerült most egy kicsit változtatnom. Merthogy az volt a heppje hogy ha sütjük akkor rácson kell hogy az alját jobban érje a hő. Ez eddig rendben is lenne, csak a lecsepegő mozarellát utána elég macerás levakarni a sütő aljárol. Úgyhogy most gondoltam egyett és tepsiben sütöttem. A másik a nyújtása a tésztának.

 

 

Ez eddig úgy történt, hogy fogtuk a gombócot aztán többé kevésbé kerekre szétnyomkodtuk a levegőben forgatva. Hát kerek az sose lett én mindig ilyen nagymagyarország szerűeket gyártottam pedig egyáltalán nem vagyok nacionalista beállítottságú. Ezzel a ponttal most az történt, hogy fogtam és deszkán kézzel nyútjottam, "húzgáltam szét". Végül ezzel se volt baj. Két kedvenc feltétemmel csináltam, plussz egyet újítottam. Sikerült vennem az ósönben eredeti pármai sonkát, nem volt olcsó. Azon kicsit paráztam hogy majd leszelnek nekem öt parizelvastagságú szeletet, de a hentes kisasszonynak elég ügyes volt a keze ahogy az a képen is látszik. Le is esett az állam mikor megkaptam a csomagot, még meg is discsértem pedig ilyet nemnagyon szoktam.


Kellbele:
Tészta:
500 g, kb. 10-12 púpozott evőkanál legalább BL 80-as kenyérliszt, átszitálva
Fél evőkanál búzadara (elhagyható)
Fél evőkanál só
Fél evőkanál cukor
Egy evőkanál olívaolaj
3 dl langyos víz
Egy 7 v. 10 g-os porélesztő

Paradicsomszósz:
1 400 g-os paradicsomkonzerv
3 gerezd fokhagyma apróra vágva
1 marék bazsalikom levelei (ollóval szoktam durvára vágni)
A bazsalikom szára apróra vágva

bors
olívaolaj

Feltéthez:
1) sonkás
10 dkg sonka (gépsonka, stb felejtős szerintem mert itt ez lenne a lényeg)
1 marék rukkola
1 fél citrom leve

reszelt parmezán
olívabogyó

 

2) tonhalas gombás
6 fej csiperke vékonyra szelve
1 tonhalkonzerv
1 kis marék petrezselyem apróra vágva

bors
kapribogyót elfelejtettem

3) hawai
1 sült csirkemell apróra vágva
1 fél konzerv kukorica
Ananászdarabok, kockára vágva ha kerek, ha eleve darabolt akkor pár darab
Szárított vagy friss oregánó

Meg három 100 g-os mozarella. Eredeti bivajtejből készültet akartam de nem volt a nyomorult boltban és nem volt kedvem vadászni. Pedig ég és föld, majd legközelebb.

Zenemellé: Thievery megint

Előszöris megcsináltam ugye a tésztát. Egy nagy tálba beleszitáltam a lisztet, rádobtam a búzadarát, sót. Egy pohárban kézmelegre melegítettem a vizet a cukorral és beleszórtam az élesztőt. Akkor jó ha úgy néz ki mint egy pohár sör (hab a tetején). Hozzáöntöttem a tésztához, meg beleöntöttem az olívaolajat. Innentől már csak gyúrni kell. Kellemes meglepetés ért mert eddig volt olyan hogy háromnegyed órát is képes voltam elbohóckodni vele mire elfogadható állagú lett. Most viszont röpke 27 perc után tök jól nézett ki. Először a tálban dolgoztam össze, aztán kilisztezett gyúródeszkán. Az lenne a lényege hogy ne repedjen ki, ne hűljön ki, homogén állagú legyen és ne ragadjon le végén. Néha kell alá egy kis liszt, vagy meg kell hinteni egy kis vizzel de erre most nem volt szükség. Félretettem a sütő mellé lefedve kelni.

Közben megcsináltam az alap paradicsomszószt. Ebben semmi különleges nincs, használtam már jópár ételhez. Serpenyőben olívaolajon a fokhagymát meg kell pirítani a bazsalikom szárával, ráönteni a paradicsomkonzervet (ebből nem árt szintén jót venni mert egyébként szar lesz az íze, én a mutti-t szeretem), fél órát kis lángon pár percenként megkavargatva rotyogtatni, a végén frissen őrölt borssal, sóval fűszerezni és belevágni a bazsalikomot. Ez három adag pizzára elég, de nem árt többet csinálni belőle és akkor ezzel lehet a kész pizzára tenni még egy keveset ha valakinek túl száraz lenne. Ha valaki kecsöpöt kérne hozzá azt meg jól el kell hajtani. Az olaszok kést rántanának egy ilyen kérésre sok helyen, én is azt teszem....

Kész volt a szósz, a tészta megkellt, a sűtő 250 fokra bemelegedett, lehetet sütni. Először a klasszik tonhalas gombásat csináltam meg. Kis olívaolajat melegítettem serpenyőben, rádobtam a gombát, mikor már majdnem megpirult hozzáadtam a tonhalat is. Pár percig még ezzel is sütöttem nagy lángon, a végén beledobtam a petrezselymet, megsóztam megborsoztam. A tésztát kb 30 cm-esre nyújtottam, megkentem a szósszal. A tepsit kivettem sűtőből és gyorsan ráfektettem a tésztát, rálapátoltam a gombás-tonhalas ragut, megszórtam apróra tépkedett mozarellával. Viszatettem a sütőbe a legalsó részre, ráadtam a hőlégkeverést és kb 10-12 percig sütöttem. Akkor jó ugye mikor a széle elkezd sötétbarna színűre sülni (csak rusztikusan....) Végül megszórtam még egy kevés friss petrezselyemmel is.

 

Következő a sonkás volt, főszereplője a pármai sonka. Még mindig a számban van az íze annyira jó lett. Eljárás ugyanaz, tészta kinyújt, szósszal megken, tepsire ráfektet, rá a sonka, olívabogyó, mozarella, pár csepp olívaolaj, sütöbe betesz, megsüt. Közben egy marék rukkolát megmostam tésztaszűrőn, jól kiráztam mert salátacentrifugám még épp nincs. Meglocsoltam citromlével, a kész pizzára szórtam egy kis reszelt parmezán kiséretében. És nemnagyon szoktam dicsérni a kaját, de ez mindent vitt... :)

 

A harmadik az már túlzás volt, de mivel három tészta volt nem akartam behűteni, amúgy folpackban két három napig egész jól elvan. A hawai elég hülyén hangzik, de ha jó az alapanyag egész jó tud lenni. Ennél a lényeg szerintem sült csirkemell, amit a levelestésztás receptnél leírtak szerint csináltam meg. Aztán apróra vágtam, egy tálban összekevertem a kukoricával, rá a tésztára pár darab ananásszal, két tenyerem között "őrölve" szárított oregánót szórtam rá és meglocsoltam olívaolajjal.

 

Hát kábé így készül a pizzám, panasz eddig még nem volt rá..

A bejegyzés trackback címe:

http://fast-food.blog.hu/api/trackback/id/tr1001779299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Betti0131 2010.06.23. 18:01:59

köszi a pizzareceptet is, végre tudok normális pizzát sütni :)